Menesztette az ukrán kormány a katasztrófavédelem vezetőjét

Menesztette az ukrán kormány Szerhij Krukot az állami katasztrófavédelmi szolgálat vezetői posztjáról egy belső ellenőrzést követően – közölte Ihor Klimenko belügyminiszter pénteken a Telegramon.

2023. augusztus 25., 16:59

Szerző:

A tárcavezető hozzátette, hogy a katasztrófavédelem vezetésével Kruk eddigi helyettesét, Volodimir Demcsukot bízták meg. Elmondta még, hogy a szolgálatnál elvégzett belső ellenőrzés eredményei alapján további személyi döntések várhatók. Kiemelte, hogy a katasztrófavédelmi szolgálat a megszokott módon működik.

Augusztus elején az ukrán Állami Nyomozóiroda (DBR) azzal gyanúsította meg a szolgálat több tisztségviselőjét, hogy hivatali mulasztásuk hozzájárult ahhoz, hogy januárban repülőszerencsétlenségben életét vesztette Denisz Monasztirszkij akkori belügyminiszter és a rendőrség több vezetője – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A kormány 2022. február 16-án nevezte ki Szerhij Krukot az állami katasztrófavédelmi szolgálat élére. Ezután azonban kiderült, hogy anyósa, Tamara Kricko három lakás tulajdonosa lett a nyugat-ukrajnai Rivnében, és elrendelte egy drága nyaralóház építését is.

(Kiemelt kép: az Ukrán Állami Sürgősségi Szolgálat által 2023. augusztus 23-án közzétett  képen a mentők egy orosz csapást követően lerombolt iskola törmelékét takarítják el a Sumy régióban lévő Romny városában. Fotó: Ukrán Állami Sürgősségi Szolgálat / AFP)