Megkezdődött Donald Trump alkotmányos felelősségre vonási tárgyalása

Lázadás szítása miatt emeltek vádat a volt amerikai elnök ellen, de szinte biztos, hogy újra felmentik, mert nincs meg a kétharmados többsége a demokratáknak.

2021. február 9., 19:16

Szerző:

Helyi idő szerint kedd délután megkezdődött Donald Trump volt amerikai elnök második alkotmányos felelősségre vonási (impeachment) tárgyalása az amerikai szenátusban.

A várhatóan legalább egy hétig tartó tárgyalás első napján mintegy négy órán keresztül arról tárgyalnak majd, hogy alkotmányos-e az eljárás. Amennyiben ez a voksolás azzal az eredménnyel zárul, hogy az eljárás alkotmányos, akkor szerdán folytatódik a tárgyalás a vád érveinek ismertetésével.

Donald Trump ellen a demokraták lázadás szítása miatt emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét, ahol a szenátus éppen a Trump által elveszített, novemberi elnökválasztás eredményét készült hitelesíteni. A támadásban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr is.

Az amerikai képviselőház az impeachmenteljárás megindítása előtt határozatban szólította fel Mike Pence volt alelnököt, hogy az alkotmány 25. kiegészítése alapján mozdítsa el Donald Trumpot pozíciójából. Mike Pence azonban - Nancy Pelosi demokrata párti házelnöknek címzett levelében - elutasította a 25. kiegészítés alkalmazását, amelynek alapján a kabinet többségi szavazatával alkalmatlannak minősíthette volna Trumpot, és ebben az esetben az elnöki hatalmat az alelnökre ruházzák át.

Ezután a demokraták már másnap az alkotmányos felelősségre vonási eljáráshoz folyamodtak. Az alsóházi képviselők január 13-án megszavazták a republikánus párti amerikai elnök felmentését célzó eljárás megindítását, amelyet tíz republikánus párti képviselő is támogatott a 222 demokrata párti honatya mellett.

Ezzel Donald Trump lett az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a felmentési eljárás megindítására szavazott. 2019-ben a hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával indult ellene impeachmenteljárás, akkor a szenátus felmentette.

A kongresszus 1789 óta csak 65 alkalommal kezdeményezett ilyen eljárást különböző szintű szövetségi tisztségviselők ellen. Hivatallal való visszaélés miatt - Trump esetét megelőzően - mindössze két elnök felelősségre vonását kezdeményezte a szövetségi képviselőház: Andrew Johnsonét és Bill Clintonét. A szenátusban azonban sem Johnson, sem Clinton esetében nem volt meg az elnök elmozdításához szükséges szavazatszám.

Az impeachenteljárás nagyban hasonlít egy bírósági tárgyalásra, melyben a képviselőház vádat emel, a felsőház, a szenátus pedig lefolytatja a tárgyalást, és dönt arról, hogy megalapozott-e a vád, felelősségre kell-e vonni az elnököt.

Szakértők szerint szinte biztosra vehető a volt elnök újabb felmentése, ugyanis a szenátusban kétharmados többségnek, azaz legalább 17 republikánus politikusnak is támogatnia kellene az elnök elítélését. Azonban egy január végi szenátusi szavazás - amelynek során arról voksoltak, hogy folytassák-e a Donald Trump elleni alkotmányos vádeljárást - is azt mutatta, hogy a republikánusok többsége ellenzi az eljárást. Ötven felsőházi republikánus képviselőből 45-en arra szavaztak, hogy a felelősségre vonási eljárás alkotmányellenes.

Csütörtökön arra kérték Donald Trumpot az ellene indított eljárás demokrata párti felelősei, hogy a szenátus előtt tegyen tanúvallomást a január 6-i tetteivel kapcsolatban, azonban az előző amerikai elnök ezt visszautasította. A keddi tárgyalás előtt felmerült, hogy tanúkat is beidéznek az eljárás során. Ugyanakkor szakemberek szerint a demokraták és a republikánusok szenátorai is gyors tárgyalást sürgetnek, hogy a felsőház zavartalanul dolgozhasson az új kormányzat feladatokon.

Donald Trump ügyvédei hétfőn közleményükben alkotmányellenesek nevezték a volt elnök felelősségre vonási eljárását, és a kedden kezdődő tárgyalást "politikai színháznak" nyilvánították. Úgy fogalmaztak: "ahelyett, hogy a ház elnöke és szövetségesei a nemzet gyógyulására összpontosítanának, vagy legalábbis a Capitoliumot megrohamozó törvénysértők büntetőeljárásával törődnének, megpróbálták saját politikai haszonszerzésük érdekében kihasználni a pillanatnyi káoszt". Az ügyvédek a szenátust az ügy elutasítására szólították fel.

Amennyiben a volt elnököt elítélnék, elveszítheti a neki járó juttatásokat és a szenátus egy utólagos szavazást tarthatna arról, hogy Donald Trump soha többet ne indulhasson újra elnökválasztáson. Ellentétben a felelősségre vonási eljárással, ebben az esetben csak a szenátus egyszerű többségére lenne szükség.

(kiemelt kép: EPA/Stefani Reynolds)