Még kérdés a lengyel kormányfő személye

Az október 15-i lengyel parlamenti választások után két komoly kormányfőjelölt van, mégpedig Mateusz Morawiecki jelenlegi és Donald Tusk volt miniszterelnök – jelentette ki csütörtöki sajtókonferenciáján Andrzej Duda elnök, összefoglalva az előző napokban folytatott kormányalakítási egyeztetéseket.

2023. október 26., 15:00

Szerző:

A parlamentbe bejutott tömörülések vezetőivel tartott konzultációkból kiderült, hogy „

két komoly kormányfőjelölt van, valamint két politikai csoport, amely azt állítja, hogy parlamenti többséggel rendelkezik” 

– mondta el az államfő. Kifejtette: az egyik csoportot a Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett jelenlegi kormánytábor képezi, amely a legjobb választási eredményt érte el. Ennek képviselői az egyeztetésen arról tájékoztatták Dudát, hogy Mateusz Morawiecki jelenlegi miniszterelnök a jelöltjük.

A PiS politikusai arra számítanak, hogy olyan parlamenti többséggel rendelkeznek majd, amely lehetővé teszi Morawiecki, valamint az általa vezetett kormány összetételének támogatását – számolt be Andrzej Duda.

A most ellenzéki Polgári Koalícióból (KO), valamint a Lengyel Parasztpártból (PSL), a Lengyelország 2050 pártból és az Új Baloldal tömörülésből álló tömb élére pedig Donald Tusk, KO-t vezető Polgári Platform (PO) elnökét nevezte meg közös jelöltnek – erősítette meg az államfő.

Kiemelte: a lengyel demokrácia történetében először áll fenn olyan helyzet, hogy az egyik tömörülés megnyerte a választásokat, más tömörülések pedig azt állítják, hogy ők rendelkeznek a győztes tömörülés nélküli többséggel. Felidézte egyúttal: a lengyel szokásjog szerint az elnök eddig mindig a győztes tömörülés jelöltjét bízta meg kormányalakítással. Elmondta:

az ellenzéki tömörülések azt közölték vele, hogy még nincs koalíciós szerződésük, „ezért még nem lehet felelősségteljesen megnevezni konkrét személyeket, amelyeket a miniszteri posztokra jelölnek”.

Az alkotmány „szerencsére még biztosít időt” arra, hogy egyes tömörülések, egyes jelöltek döntsenek az említett témákban – jelentette ki Duda. Rámutatott: a jelenlegi parlamenti ciklus november 12-én ér véget, és nem áll fenn olyan kivételes helyzet, amely miatt ezt le kellene rövidíteni.

Ezért az elnök „előzetesen azt tervezi”, hogy az alkotmányos rend szempontjából első lehetséges időpontra, november 13-ra hívja össze a parlament alakuló ülését. Duda arról biztosította a pártokat, hogy betartja az összes alkotmányos szabályt és időpontot, és a folytatódó kormányalakítási tárgyalások során nyitott további egyeztetésekre is.

A PiS 194 mandátummal rendelkezik a 460 fős szejmben. Az ellenzéki tömb négy tömörülésből, azaz összesen 11 pártból áll, és együttesen 248 mandátummal rendelkezik. Nyilatkozatai szerint egyik táborral sem kíván koalícióra lépni a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció, amely 18 mandátumot szerzett az alsóházban.

(Kiemelt képünkön A lengyel parlament (SZEJM) üléstermének látképe Varsóban, Lengyelországban 2023. október 24-én. Fotó: Omar Marques / Anadolu/AFP)