Másodszor is megválasztották az első női kormányfőt Svédországban

Magdalena Andersson holnap mutatja be programját a királynak.

2021. november 29., 20:21

Szerző:

Ismét Magdalena Anderssont választotta miniszterelnökké Svédországban a parlament hétfőn, így hivatalosan is ő lehet az első nő a kormány élén az ország történetében. A Szociáldemokrata Párt vezetőjének ezúttal 101 képviselő szavazott bizalmat, 173 ellenszavazat és 75 tartózkodás mellett. A svéd törvények szerint a miniszterelnököt akkor választják meg, ha a 349 képviselőből 175-nél – az abszolút többségnél – kevesebb szavaz ellene.

Anderssont a múlt héten egyszer már megválasztotta a parlament, de mindössze hét órával azt követően le is mondott. Ennek oka az volt, hogy a Zöld Párt kilépett a kormánykoalícióból az ellenzék által benyújtott alternatív költségvetési tervezet elfogadása miatt. Ezért hivatalosan be sem tudták iktatni kormányfőként. Az új miniszterelnök várhatón kedden mutatja be egypárti kormányát a királynak, és ezzel hivatalba is lép, írja az MTI.

Magdalena Andersson – akkori pénzügyminiszter – november közepén kapott kormányalakítási megbízást a házelnöktől. Az országban júniusban alakult ki kormányválság, miután az előző, szintén szociáldemokrata miniszterelnök, Stefan Löfven hétéves kormányzás után június végén elveszítette az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt. Svédországban a tervek szerint 2022. szeptember 11-én tartanak parlamenti választásokat.

(Kiemelt kép: Jessica Gow / TT News Agency via AFP)