Már csak 512 nap

London az egyetlen város a világon, amelyik 2012-ben harmadik alkalommal rendezhet olimpiát. Gőzerővel folyik a felkészülés, épülnek a létesítmények, pályázatot hirdettek az érmek tervezésére, megjelent a hivatalos műsorfüzet is és hamarosan kezdik árusítani a jegyeket.

2011. március 4., 20:11

Szerző:

De amíg újra fellobban az olimpiai láng, érdemes egy kis történelmi visszatekintést tartani és felidézni, mit hozott eddig a briteknek és mit hozott nekünk, magyaroknak a két korábbi londoni olimpia.

Első ízben 1908-ban adott otthont London az ötkarikás játékoknak. Ekkor 22 nemzet sportolói mérték össze tudásukat 110 versenyszámban. A britek könnyedén végeztek az éremtáblázat élén.

A magyar versenyzők közül Földes Dezső dr. csapatban, Gerde Oszkár dr. csapatban és Fuchs Jenő dr. egyéniben és csapatban szerzett aranyérmet vívásban, valamint Weisz Richárd kötöttfogású birkózó állhatott a dobogó legfelső fokára.

Másodszor 1948-ban rendeztek olimpiát Londonban, amire eredetileg 1944-ben került volna sor, de a II. világháború közbeszólt. Ekkor 59 nemzet sportolói 136 versenyszámban küzdöttek meg egymással. Németországot és Japánt biztonsági okokból nem hívták meg. A 48-as Olimpiai Játékokon a házigazdák már „csak” a 12. helyen végeztek, míg a magyar sportolók között ismét számos vívóbajnok született, közülük talán a legismertebb Gerevich Aladár, aki kardvívásban szerzett aranyérmet mind egyéniben, mind csapatban. Németh Imre kalapácsvetésben lett első, Pataki Ferenc a talajtorna szabadgyakorlatával állhatott a dobogó tetejére és végül, de nem utolsó sorban Papp László, ökölvívó lett olimpiai bajnok.

A 2012-es londoni olimpia szervezőbizottsága, angol rövidítése (LOCOG) két és fél millió példányban jelenteti meg a játékok hivatalos műsorfüzetét.
A kiadvány az olimpia és a paralimpia teljes, napra, órára lebontott műsorának közlése mellett bemutatja az egyes versenyek helyszíneit, a játékokon szereplő sportágakat, illetve azok legfontosabb szabályait, továbbá tartalmaz esélylatolgatást és foglalkozik a korábbi olimpiák történetével is.

A kötet, melyet a jó hírű Haymarket Media Group gondoz, ismert angol sportújságírók, televíziós és rádiós kommentátorok közreműködésével készült. Amint azt Chris Towsend, a LOCOG kereskedelmi igazgatója elmondta, remélik, hogy a programfüzettel sikerül minél több hazai potenciális szurkoló érdeklődését felkelteni a versenyek iránt.

Hamarosan megkezdődik a jegyárusítás is, amely 2011. március 15-től április 26-ig tart.

Jegyrendelés itt.


Már csak 512 napot kell aludnunk addig, amíg fellobban az olimpiai láng...

További cikkek Nagy-Britanniáról az

angolosan.hu weboldalon.