Magyarázkodik a Fehér Ház Biden varsói beszéde miatt
Kicsit erősre sikeredett az utolsó mondat.
Váratlanul erős mondattal zárta a szombat esti beszédét Varsóban az amerikai elnök, amikor azt mondta: „Egy diktátor vágya, hogy újraépítsen egy birodalmat, sosem törheti le az emberek szabadságszeretetét. Ukrajna nem lehet győzelem Oroszország számára. És az Isten szerelmére, ez az ember nem maradhat hatalmon" – írja a 444.
A lap szúrta ki, hogy az utolsó mondatra reagált Putyin szóvivője is, aki azt mondta, ezt nem Biden dönti el, hanem Oroszország népe. De magyarázkodnia kellett Biden hivatalának is. A CNN beszámolója szerint a Fehér Ház tisztviselői sietősen közölték, hogy az elnök nem rendszerváltást követelt, hanem arra gondolt, hogy nem engedhető meg Putyinnak, hogy a szomszédai vagy a régió felett gyakorolja a hatalmát.
„Nem Putyin oroszországi hatalmáról vagy egy rendszerváltásról beszélt.”
Felidézték, hogy a hónap elején Antony Blinken külügyminiszter is azt mondta, nem terveznek rezsimváltást, az orosz embereknek kell eldönteniük, ki vezeti őket.