Luxemburg miniszterelnökét azzal vádolják, hogy 54 oldalon át plagizál szakdolgozatában
Mindössze két oldalon nem találtak plágiumot a miniszterelnök diplomamunkájában.
Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök mesterszakos szakdolgozatában csak két olyan oldal van, amiben nem találtak plágiumot, a másik 54 oldal tele van olyan szöveggel, amit forrásmegjelölés nélkül másolt be máshonnét a politikus, írja a Politico a luxemburgi Reporter cikke alapján. A plágium tényét több független szakértő is megerősítette.
Bettel szakdolgozatát a kelet-franciaországi Université Nancy II. egyetemen írta 1999-ben, témájának az európai parlamenti választások potenciális reformjait választotta. A fiatal Bettel a szakdolgozat bevezetőjét és konklúzióját plagizálás nélkül írta, de a dolgozat többi részében
nagyjából 20 oldalt másolt be az Európai Parlament honlapjáról és kilenc oldalt egy EP-képviselő jelentéséből hivatkozás nélkül.
A miniszterelnök akkori témavezetője azt nyilatkozta, lehetséges, hogy a diplomamunka egy része az internetről lett kimásolva, de állítása szerint akkoriban még nem tanítottak olyan szigorú tudományos módszereket a diákoknak, valamint a plágium ellenőrzésére sem voltak nagyon hatékony eszközeik a bírálóknak.
(Kiemelt kép: 2021.10.22. Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök beszél a sajtóhoz az Európai Unió vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozóján. Fotó: Alekszej Vitvickij / Sputnik / Sputnik via AFP)