Lutheránus államfő a szomszédban
Román szomszédaink, még mielőtt önálló államiságuk létrejött volna, Németországból importáltak maguknak uralkodót. I. Károly, aki a Karl von Hohenzollern-Sigmaringen-dinasztia sarjaként s nem mellesleg hercegként látta meg a napvilágot (1839), 27 éves fejjel lett az egyesült román fejedelemségek ura, majd 1881-től Románia királya. Azóta több mint 130 év telt el. A Németország legdélibb feléből való Hohenzollerek egészen a kommunista hatalomátvételig „kitartottak”, de ugyan ki gondolta volna, hogy a román nép most, 2014-ben nem „meghív”, hanem megválaszt egy tőről metszett németet államfőnek? Aki ugyan nem délnémet, hanem szász ősökre tekint vissza, és eddig csak úgy ismertük, mint Nagyszeben polgármesterét. „Holnaptól” Klaus Johannis lesz Áder János partnere, de kicsit több is annál, hiszen a román köztársasági elnök „középerős” – övé a külpolitika (meg a titkosszolgálatok) irányítása.
Romániában csoda történt. Sok mindent láttam életemben, de ilyet még nem. A kétfordulós elnökválasztás első kanyarját Victor Ponta, a regnáló szocdem miniszterelnök (és államfőjelölt) 10 százalékkal nyerte Klaus Johannis előtt. A most vasárnapi második kanyarban a 10 százalékos előny 9 százalékos hátrányba fordult, azaz a választói hangulat két hét leforgása alatt csaknem 20 százalékos metamorfózison ment keresztül.
Ilyen nincs! – szokás mondani. De van még néhány, ennél is megdöbbentőbb számom. A biztos nyertesnek látszó Ponta az első körben 3 millió 836 ezer szavazatot kapott, most vasárnap pedig 5 millió 200 ezret (lekerekített számok). Hinné valaki, hogy ilyen fölénnyel veszteni lehet? Pláne, ha valaki mögött ott áll az ortodox egyház is? Pedig lehetett. Johannis ugyanis kevesebb mint 3 millió szavazatról több mint 6 millióra növelte híveinek a számát, s ezzel ő ül föl a ravaszdi Băsescu trónjára.
Most az volna a dolgom, hogy megmagyarázzam, megindokoljam, mi idézte elő ezt a földrengésszerű hangulatváltozást. De nem vagyok rá képes. Mindenki a 3,5 millió külföldön élő román szavazatára hivatkozik. De ez így egyszerűen nem igaz. 3 millióból nem lesz 6 millió úgy, hogy az első körben 161 ezer külföldi román munkavállaló szavazott, a másodikban meg 379 ezer. Mármint Johannisra.
Ám itt jön a történet csavarja. Mint „bukaresti kémeim” jelentik, a külföldön élő románok követelték a szavazóhelyiségek számának növelését és a nyitva tartás meghosszabbítását – mindhiába. Ennek folytán mentek a telefonok az óhazába, hogy a Ponta-kormány meg akarja fosztani állampolgári joguktól a „migránsokat”, ami a demokrácia arculcsapása. Érdekes módon – ennél jobb magyarázat nincs – odahaza kialakult egyfajta pszichózis, hogy a szocdemek komiszkodnak, megálljt kell nekik kiáltani. Éspedig a demokrácia védelmében.
És lőn. A biztos vesztesből nyertes lett. Az ortodox egyházzal szorosan egybefonódó államhatalom egy lutheránus szász ellenében veszített, ami egyébként annak a jele is, hogy Románia állampolgárai nem előítéletesen szavaztak.
De kire is? Klaus Johannis szüleit – mint minden szászt és zsidót – Ceau?escu köztudomásúan eladta az NSZK-nak és Izraelnek. Fejpénzért. A megválasztott államelnök szülei át is települtek Németországba – ma is ott élnek. A fiú viszont, aki román feleséget választott, maradt. Nemcsak Nagyszeben (Sibiu) polgármestere lett, hanem a Német Demokrata Fórum elnöke is. Plusz – nem mellékesen – a Nemzeti Liberális Párt (NLP) elnöke, a lemondott Crin Antonescu jóvoltából.
A liberálisok Romániában 1990 után nem képviseltek igazi politikai erőt. Idén, az európai parlamenti választáson is – önnön reményeikhez képest – rosszul szerepeltek. Igen ám, de az NLP időközben összeolvadt a korábban kormányzó, Băsescuhoz kötődő, de annak hátat fordító Demokrata-Liberális Párttal, aminek folytán négy hónappal ezelőtt létrejött a Keresztény–Liberális Szövetség, s Johannis már ennek lett az elnöke. Hozta a maga liberálisait és mellé az egykor még nyeregben ülő demokratákat.
És hogy el ne felejtsem... A mostani választási plakátokon már nem Johannis, hanem Iohannis neve szerepelt, minthogy hősünk románosította a nevét. És hogy mennyire „román”, azt első győzelmi beszédében is bizonyította. „Drága románok!” – ezzel a fordulattal élt, noha a soknemzetiségű Románia állampolgáraihoz szólt. Ügyes, szokás erre Pesten mondani.
Johannis, avagy Iohannis a választók több mint 62 százalékával lett elnök. Ez a kiugróan magas – az első kört 10 százalékkal meghaladó – választói részvétel amellett szólt, hogy „a német ember” valamivel megfogta a jónépet. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy lyukas ígéretekkel. Az egyetlen, amit fel tudok idézni tőle, az, hogy Románia a jövőben német munkamorállal, német alapossággal, pontossággal fog kiemelkedni a térségből. (Hm, hm.)
Erdély a maga abszolút román többségével Johannisra szavazott, de az ottani magyarság a számok szerint nem. Noha volt idő – öt évvel ezelőtt –, amikor az RMDSZ úgy gondolta, hogy Johannis alkalmas volna miniszterelnöknek. Akkor még nem exponálta magát a politikában, és főnöke, Crin Antonescu meg akarta verni egy elnökválasztáson Băsescut. Nem sikerült neki.
Ám ami a magyarokat illeti. A román liberálisok, Antonescu, Johannis soha-soha nem pártfogoltak semmilyen autonómiaprojektet, sőt a leghatározottabban elzárkóztak tőle. Antonescu rokonszenves ellenfele volt Băsescunak, de ebben az egyben tökéletesen egyetértettek. Ennélfogva a mostani elnökválasztás kimenetele a magyarságnak semmi jót nem ígér. Igaz, a Ponta-kormányban ott volt az RMDSZ, és 2016-ig marad is, de ha elnöki pártfogást remél az erdélyi (székelyföldi) magyarság autonómiatörekvéseire nézve, csalódni fog.
Az ember úgy gondolná, hogy a nemzeti kisebbségek egy kisebbségből jött államfő mellé állnak, remélvén, hogy az „ő emberük”. De a szász Johannis nem ilyen. A romániai politika érdekes, olykor izgalmas mátrixában az látható, hogy a kisebbségek a szocdem Ponta mellett vannak, noha ő tősgyökeres román, ellentétben Johannisszal.
Amire csak egy megfejtésem van, történelmi, ha úgy tetszik. A kisebbségből jött ember, akármilyen politikai színárnyalathoz tartozzék is, megkettőzött energiával akar „igazi hazafinak” látszani. Legyűrve önnön hovatartozását, múltját. Johannisnak, úgy fest, ez sikerült.
De ne menjünk a történet elébe. Lesz még néhány uniós csúcsértekezlet, ahol Johannisnak színt kell vallania. Éspedig nem föltétlenül a magyar (székely) autonómia dolgában, hanem mondjuk abban, hogy miként viszonyul Putyin Oroszországához, Moldovához, a konfliktusmezőkhöz. Barát? Ellenség? Támogatja az oroszellenes szankciókat, vagy sem? Orbán nyomába lép, vagy sem? Támogatja a Déli Áramlatot, vagy sem? Nehéz ügy.
Románia ma az Egyesült Államok kedvence. Támaszpontok létesülnek a Duna-vonal keleti végén. Románia ma háromszor annyira fontos a NATO-nak, mint Magyarország. Johannis nyerő pozícióból indul, már ami az euroatlanti szövetséget illeti. Miközben Magyarországot napi rendszerességgel ostorozza Amerika (és az amerikai sajtó), Romániáról egy rossz szó nem esik. Igaz, ott miniszterek esnek áldozatul a független (!) korrupcióellenes hivatal nyomozásainak, minálunk minden rendben.
Soha nem gondoltam volna, hogy a NATO-ban és az unióban Románia lesz a bezzegország, mi meg a szégyenpad. Egy szó mint száz: Johannis (Iohannis) nem örököl rossz országot.
