Lövöldözés volt Hamburgban a Jehova Tanúi vallásközösség egyik imaházában

Többen meghaltak, illetve megsebesültek csütörtök este Hamburgban a Jehova Tanúi vallásközösség egyik imaházában, közölték a német hatóságok. Az elkövető is a halottak között lehet.

2023. március 10., 06:17

Szerző:

Az RTL német televízió és a Focus Online hírportálja legalább hat halottról számolt be, a Bild német lap szerint heten haltak meg és nyolcan megsérültek. Miután a rendőrség csütörtök este kiérkezett az erőszakcselekmény helyszínére, még egy lövés eldördült. Később az épület egyik felső emeletén egy halottat találtak, és arra utaló nyomok vannak, hogy ez a személy lehetett az elkövető. Mindazonáltal a hatóságok még nem bizonyosodtak meg erről.


A Hamburger Morgenpost szerint heten súlyosan, tizenheten pedig könnyebben megsebesültek.


A német rendőrség Twitter-oldalán közölte, hogy nagyszabású művelet van folyamatban Hamburg Alsterdorf nevű városrészében.


A városi hatóságok szerint a lövéseket este kilenc óra felé egy, vagy több ismeretlen elkövető adta le egy templomban. Egyelőre nem tudni, hogy mi állhat a történtek hátterében. A hatóságok egyben felszólították az embereket, hogy lehetőség szerint kerüljék el a városrészt.


A dpa német hírügynökség helyszíni tudósítása szerint a mentősök holttesteket vittek ki a Jehova Tanúi vallásközösség egyik épületéből.
„A halottak mindegyikén lőtt sebek vannak” – ismertette egy rendőrségi szóvivő. Hozzátette, hogy az erőszakcselekmény a Jehova Tanúi egyik rendezvényén történt.


A rendőrség mellett a mentősök is nagy erőkkel vonultak ki. Andy Grote, Hamburg tartományi belügyminisztere szerint a rendőrség különleges alakulatát is mozgósították a helyszínre, miután csütörtökön este kilenc óra felé több ember életét kioltó lövések dördültek el a Jehova Tanúi egyik rendezvényén. Az épületet tűzszerészek is átvizsgálják, a rendőrség szerint mindössze rutinellenőrzésről van szó.

Peter Tschentscher hamburgi polgármester megütközve reagált a történtekre. Mikroblogján részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Mint írta, a hatóságok gőzerővel dolgoznak az elkövetők előkerítésén és a történtek hátterének feltárásán.

(Fotó: Twitter)