London szeme a csúcson

London egyik legismertebb turistalátványossága fityiszt mutatott a recessziónak, és tavaly 25 millió font profitot hozott tulajdonososainak, pedig az ideiglenesnek szánt attrakciót már öt éve le akarták bontani.

2009. október 11., 15:56

Bármerre indulunk el a brit fővárosban, mindenhonnan látszik. Része lett a tájképnek. És „ő” is mindent lát. Talán ezért nevezték el London szemének. A London Eye névre hallgató óriáskerék elválaszthatatlan része lett a brit főváros képének. Pedig amikor a millennium megünneplésére kitalálták, sokan szentségtörésnek vélték, hogy egy ekkora szerkezet „belelógjon” a jól ismert londoni városképbe. Óriási vita volt arról is, engedélyezzék-e egyáltalán, és öt év múlva le is akarták bontani.

Rekordokat döntött

A jövőre tízéves óriáskerék 135 méter magas, London negyedik legmagasabb szerkezete. Már felállítása is a mérnöki zsenialitás példája volt. Tavaly majdnem négy millió látogatót vonzott. A látványosság jövedelmezőségéhez hozzájárult, hogy tavaly drámaian, majdnem egyharmaddal csökkent a font árfolyama, így mind az euróövezetből, mind a tengerentúlról érkező turisták számára egyre vonzóbb célpont a szigetország. Nem csoda hát, hogy az óriáskerék 15 százalékkal növelni tudta profitját, amely tavaly majdnem elérte a 25 millió fontot. Aki szereti a statisztikákat, azt érdekelheti, hogy a látványosság összbevétele is 6 százalékkal emelkedett, míg az látogatóra jutó bevételt 8 százalékkal tudták növelni.

Ezt látni kell

A rekordprofithoz hozzájárult, hogy az utazás a keréken nem éppen olcsó: 17 font a belépőjegy. A fél óra alatt körbe forgó szerkezeten 32 átlátszó óriáskapszula található, ezeket külön is ki lehet bérelni fogadásra, randevúra, esküvőre, partira. Ma már a London Eye a turisták terveiben az élen jár, és beküzdötte magát a világ 50 legnépszerűbb látványossága közé, valahol a New York-i Szabadságszobor és a Versailles-i kastély közé. A romantikus szerelmesek és a különleges helyszínt kereső üzletemberek egyaránt tudják: ezt tényleg látni kell.

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.