Lengyelország és a demokrácia

Mintegy 180 országból két és fél millió fiatal gyűlt össze július végén Lengyelországban a Ifjúsági Világtalálkozó nevű fesztiválon, amelyet eredetileg a lengyel származású II. János Pál pápa kezdeményezett 1986-ban. Az eseményen részt vett Ferenc pápa is. Szentmiséin elmondott prédikációit több százezer katolikus fiatal hallgatta Krakkóban, Częstochowában és Auschwitzban.

A kormány és a katolikus egyház vezetői nagy tisztelettel fogadták, érkezésénél és öt nappal későbbi búcsúztatásánál jelen volt Andrzej Duda államelnök, Beata Szydło miniszterelnök, a teljes kormány és a püspöki kar vezetői. Feltűnt azonban, hogy az igazi lengyel vezető, a Jog és Igazságosság nevű kormánypárt elnöke, Jarosław Kaczyński nem találkozott az egyházfővel. Feltehetően ezzel akarta kifejezésre juttatni, hogy mint a 90 százalékában katolikus lengyel lakosság többsége, ő sem ért egyet Ferenc pápa modern teológiai gondolkodásával.

Eleve lehetett tudni, hogy ez lesz az argentin pápa eddigi legnehezebb külföldi útja. II. János Pál hazájába vezet, akit Kaczyński röviddel ezelőtt a „lengyelek szentjének” nevezett, és aki, szemben a liberális teológiai elveket képviselő Ferenccel, a konzervatív, sokak szerint dogmatikus felfogás szószólója volt. Míg Ferenc pápa például megértést tanúsít az azonos nemhez vonzódók iránt („ők is Isten teremtményei, ki vagyok én, hogy felülbíráljam az Istent?”), II. János Pál betegségnek, természetellenes állapotnak, a keresztény értékek megsértésének nevezte a homoszexualitást.

Ferenc pápa tisztában volt nehéz helyzetével, de tárgyalásai során és beszédeiben mégis határozottan képviselte véleményét teológiai és politikai kérdésekben. A hangsúlyt a menekültkérdésre helyezte. Többször kifejtette, hogy a menekültek és a segítségre szorulók befogadása különösen most, az irgalmasság évében keresztényi feladat. A lengyel egyházi vezetők némán vették tudomásul a pápa véleményét, de az alsópapság és a hívek nagy részének álláspontját sokak szerint a krakkói katedrális papja, páter Trytek fejezte ki, amikor „állítólagos menekültekről” és arról beszélt, hogy ezek „lángba borítják Európát”, „felhígítják a lengyel társadalom nemzeti egységét”.

A lengyel kormány tagjai közül nyilvánosan senki nem mondott ellent a pápának. Duda államelnök és Szydło kormányfő szótlanul ülték végig beszédeit. A miniszterelnök a látogatás után is csak közvetve válaszolt a katolikus egyházfőnek. Az állami tévében kijelentette, hogy „Lengyelország befogadott több százezer ukrán menekültet”. A Gazeta Wyborcza ellenzéki lap szerint azonban a miniszterelnök menekültnek nyilvánította interjújában az ukrán idénymunkásokat is, akiknek Lengyelországban nincs menekültstátusuk, csak ideiglenes tartózkodási engedélyük. Ugyanakkor a statisztikai hivatal jelentése szerint tavaly csak hat külföldi kapott menedékjogot az országban, további hat pedig „megtűrt” státust. Egy, a pápalátogatás előtti interjújában a miniszterelnök azonban beszélt a kérdésről. Azt mondta, hogy „menekültek átvétele azért kizárt, mert sem az EU, sem a lengyel hatóságok nem tudnak különbséget tenni menekült és terrorista között”.

Ilyen előzmények után valószínűleg igaz a Le Monde feltételezése, hogy a lengyel kormány, valamint az egyház és társadalom jelentős része felsóhajtott, amikor az Ifjúsági Világtalálkozó pápát ünneplő nemzetközi résztvevői és az egyházfő elhagyták Lengyelországot. Ferenc pápa számára azonban még nem ért véget az út. Szokásának megfelelően hazatérőben a repülőgépen nyilatkozott az őt kísérő újságíróknak. Egy kérdésre elmondta: „Mint ahogy vannak gonoszok a keresztények, a zsidók, a buddhisták és az ateisták között, természetesen vannak terrorista muzulmánok is, de ez nem jelenti azt, hogy az iszlám eleve erőszakra alapuló vallás.” Hozzátette még: „Mindig megvan a veszélye annak, ha valaki az igazság egyedüli birtokosának vallja magát. Ez erőszakhoz vezethet azok ellen, akiknek más a meggyőződésük.”

Feltételezem, hogy a pápa szavai számos hallgatójában a keresztes hadjáratok vagy az inkvizíció borzalmait juttatták eszébe. Elrettentő példák, hogy hova juttathatja a fundamentalizmus az iszlámon kívüli vallásokat is.

A másik hír, amely nyugtalanítja a lengyel kormányt, Brüsszelből érkezett, az EU-bizottságtól. Az európai közösség adminisztrációs szerve szerint veszély fenyegeti Lengyelországban a jogállamiságot. Ezért szokatlanul kemény hangnemben írják: „Nyomatékosan ajánljuk a lengyel hatóságoknak az alkotmánybíróság munkafeltételeit három hónapon belül helyreállítani.” Konkrétan: a bizottság felszólítja a varsói kormányt, hogy helyezze végre hivatalba a már az előző konzervatív-liberális kormány idején a parlament által megválasztott három alkotmánybírót, továbbá hagyjon fel az alkotmánybíróság döntéseinek szabotálásával és tegye közzé annak döntéseit. A bizottság fontosnak tartja továbbá, hogy az alkotmánybíróság minden olyan reformját, amelyet a bíróság meghozott, de amelyeket a kormány eddig nem engedett átültetni a gyakorlatba, valósítsák meg. Idetartozik, hogy az idézett bizottsági felhívás előtt az Európa Tanácshoz tartozó Velencei Bizottság is veszélyben lévőnek látja a jogállamiságot Lengyelországban.

Az első lengyel reakció elutasító volt. Mariusz Błaszczak belügyminiszter egyrészt „értetlenségét” fejezte ki a felszólítás állítása kapcsán, másrészt figyelmeztette a bizottságot: „Feladata a tagállamok támogatása és nem munkájuk megnehezítése. Úgy tűnik, a bizottság nem tanult a Brexitből.” A kormány később enyhébben fogalmazott, de változatlanul kétségbe vonta a brüsszeli vádak jogosságát. Szerinte az EU aggodalmait feleslegessé tette egy, az alkotmánybíróság működését szabályozó, július 22-én meghozott törvény. Viszonválaszában a bizottság szóvivője kijelentette, hogy a törvényben biztosította engedmények nem kielégítők. „Az alkotmánybíróság integritását, stabilitását, munkájának zavartalan végzését továbbra is veszélyeztetve látjuk.”

Tegyük hozzá, az EU már korábban is kifejezésre juttatta aggodalmát, ha veszélyeztetve látta a jogállamiságot valamelyik tagállamban. Az Orbán-kormány is kapott már figyelmeztetéseket az Alkotmánybíróság egyoldalú átszervezése és a médiaszabadság korlátozása miatt. Lengyelország esetében azonban most alkalmazzák először a 2014-ben bevezetett háromlépcsős mechanizmust. Idézett ultimátumában a bizottság ennek második lépcsőjét aktivizálta. A harmadik lépcső lehetővé teszi az EU-szerződés 7. cikkének alkalmazását. Ez azt jelentheti, hogy a közösség tagállamai szavazatának minősített többségével felfüggeszti Lengyelország tagsági jogait, beleértve a szavazati jogot is. A helyzet tehát drámai. Nemcsak Lengyelország, hanem az egész közösség számára, hiszen az egyik legnagyobb tagállamáról van szó.

Ha végigvesszük Ferenc pápa és az Európai Bizottság a lengyel kormány, egyház és társadalom magatartása elleni kifogásait, látjuk, hogy ezek akár ránk is vonatkozhatnának. A kormány kerítést épít, az egyház és a társadalom nagy része a menekültek befogadása ellen van, Orbán megnyirbálta az Alkotmánybíróság hatáskörét és a sajtószabadságot. Nem kell üzengetnünk Brüsszelnek, „hogy ők is megértsék”, hogy ők is lássák: így bánunk mi a keresztényi elvekkel és a jogállamiság törvényeivel.