Lemondott a lengyel pénzügyminiszter
Ezer sebből vérzik az új adóreform.
Benyújtotta lemondását Tadeusz Koscinski, lengyel pénzügyminiszter, az új tárcavezető kinevezéséig Mateusz Morawiecki kormányfő fogja irányítani a minisztériumot – közölte Piotr Müller kormányszóvivő a Twitter-fiókján. hétfőn.
A kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság, a PiS szóvivője, Anita Czerwinska ugyancsak hétfőn közölte a sajtóval, hogy a pártvezetés jóváhagyta a pénzügyminiszter döntését.
Czerwinska az év elején Lengyelországban életbe lépett új, elsősorban a személyi jövedelemadót érintő „szabályok hiányosságaira" – egyes hibás számításokra – utalt, és megjegyezte, a miniszter lemondása az általa az adóreform ügyében vállalt politikai felelősséggel függ össze.
A PiS szóvivője jelezte, hogy az új pénzügyminiszter kinevezését követően leváltások várhatók a tárca miniszterhelyettesi posztjain is.
A lengyel adófizetők számára kedvezőnek bejelentett, az eddigi gyakorlatban azonban számos esetben, például a pedagógusok, a rendvédelmisek körében az adóterhek növekedését hozó reform miatt Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes, a PiS elnöke a múlt héten helyezte kilátásba a személyi következtetések levonását a kormány soraiban.
Nem zárt ki személyi változásokat Mateusz Morawiecki sem, amikor még pénteken közölte: a pénzügyminisztériumban munkálatok zajlanak annak érdekében, hogy legyőzzék az adórendszer „tökéletlenségeit". A jövedelemadót érintő, például az évi jövedelem adómentes összegét jelentősen emelő változások célja az volt, hogy javítsák az alacsony- és közepes jövedelműek helyzetét. Az adócsökkentő megoldások közé tartozik elsősorban az, hogy az év elejétől a korábbi 8 ezer zlotyról legfeljebb 30 ezer zlotyra emelték az évi jövedelem adómentes összegét. Sokak esetében azonban csökkenti a nettó személyi jövedelmet az, hogy az egészségügyi biztosítást nem az eddigi – minden évben országszerte egységes – összegben, hanem az elért bruttó jövedelemhez arányosan kell befizetni.
(Kiemelt kép: Tadeusz Koscinski lengyel pénzügyminiszter. Fotó: Artur Widak / NurPhot/NurPhoto via AFP)