Lemondott a brit konzervatívok elnöke, pedig csak két időközi választást vesztettek el, nem négy országosat
Boris Johnson miniszterelnök ugyanakkor maradni szándékozik.
Két időközi parlamenti képviselőválasztást is elvesztett a kormányzó brit Konzervatív Párt. Az eredmények ismertté válása után, pénteken bejelentette lemondását Oliver Dowden, a párt elnöke, Boris Johnson miniszterelnök azonban egyenes utalást tett arra, hogy nem tervezi távozását.
Előző nap a délnyugat-angliai Devon megye Tiverton and Honiton nevű választókörzetében, illetve a közép-angliai Wakefield városában tartottak alsóházi képviselőválasztást. Eddig mindkét választókerületnek konzervatív képviselője volt a londoni alsóházban, ám a devoni választást a harmadik legnagyobb országos brit parlamenti párt, a Liberális Demokraták jelöltje nyerte, Wakefieldben pedig a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt győzött.
A két választást szoros figyelem kísérte, mivel az eredmények a politikai elemzői közösség és a sajtó szerint potenciálisan sorsdöntőnek bizonyulhatnak Boris Johnson eddig is botrányoktól kísért miniszterelnöki pályafutásának jövője szempontjából.
(Kiemelt képünk: Szavazóurnákat szállítanak az észak-angliai Wakefieldben 2022. június 23-án, az időközi választás szavazatainak összeszámlálása előtt. Boris Johnson előre kijelentette, hogy nem mond le akkor sem, ha a toryk elveszítík mindkét, nagy figyelemmel kísért időközi választást, többek között délnyugat-angliai Tiverton és Honiton válaaztókerületet, ahol az 1880-as évek óta minden általános választáson a konzervatívok nyertek. Fotó: Nigel Roddis / AFP)