Lemondana a miniszterelnök, de nem hagyják!

Yves Leterme belga kormányfő csütörtökön lemondott, miután a legjelentősebb flamand párt megvonta támogatását a koalíciós kormánytól.

2010. április 23., 05:33

II. Albert király azonban egyelőre elhalasztotta a lemondás elfogadását azzal, hogy a politikai válság „komolyan veszélyeztetné“ Belgium szerepét Európában mindössze két hónappal azt megelőzően, hogy az ország átvegye az Európai Unióban a soros elnökséget.

„A kormánynak nem volt más lehetősége, mint hogy lemondjon“, jelentette ki Didier Reynders pénzügyminiszter. A flamand liberálisok távozását a pártból az a kudarcérzet váltotta ki, hogy sikertelenek voltak a hollandul beszélő belga és a frankofón közösség közötti huzamos nézeteltérések megoldásában.

A flamand liberális demokraták pártja, az Open, amely az öt koalíciós párt egyike, tiltakozásul hagyta el a kormányt amiatt, mert a belga vallón és flamand pártok nem tudtak megállapodni a hatáskörök új megoszlásában Brüsszel külvárosaiban.

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.