Legendás színész, legendás partnerek
Fájdalmasan rövid pályát szabott neki a sors. Vidéki színészként indult, és karriert már akkor, a múlt század harmincas-negyvenes éveiben is csak a fővárosban lehetett csinálni. Vidéken duplán tehetségesnek és triplán szerencsésnek kellett lenni. Ladányi Ferencnek mindkettő megadatott.
Ferencz Zsuzsa írása
Másfél évtizedes „bolyongás” után Ladányi Ferenc 1945-ben révbe ért, a budapesti Nemzeti Színházba szerződhetett. Közelebb volt a negyvenhez, mint a harminchoz, mire a nagy szerepek megtalálták. Az ötvenes években alig volt népszerűbb színész nála. Tiszta, szép arca, bársonyos baritonja, hibátlan beszéde, férfibája mindenkit levett a lábáról. Egykori rajongói ma is párás szemmel emlékeznek rá. Az évtizedek távlatában legendává nemesedtek színpadi alakításai is: Rómeó, Agárdi Péter A néma leventéből, Zuboly a Szentivánéji álomból, George, az Egerek és emberek csavargója, és persze az utolsó nagy színpadi szerepe, a Peer Gynt. Talán ez maradt meg legjobban az utókor emlékezetében, erről az előadásról készült az egyetlen hangfelvétel is.
Színpadi szerepeiről már csak a korabeli kritikák, visszaemlékezések és a ránk maradt temérdek fotó alapján alkothatunk képet magunknak. Illetve talán azzal is, ha felidézzük néhány híres partnerét. Akik ma már szintén legendává váltak, és legendájuk része az is, hogy valaha együtt játszhattak Ladányi Ferenccel. Legyenek ők a híd az ötven éve halott színész és a mai nézők, olvasók között.
1953-ban a Madách Színház bemutatta a Rómeó és Júliát Tolnay Klári és Ladányi Ferenc főszereplésével. Az újabb nemzedékek – főleg Zeffirelli filmje után – elhúzzák a szájukat a negyvenéves Júliáktól, az őszülő halántékú Rómeóktól. Tolnay Kláritól még alkatilag is idegen volt ez a szerep, mégis több Rómeót „fogyasztott” bárkinél. Ladányi és Darvas Iván felváltva játszották vele – Ladányit tartották jobbnak. El is tudom képzelni. Ha Tolnay anti-Júlia, akkor Darvas az anti-Rómeó. És így volt zseniális mindkettő. Ebbe az előadásba lépett be 1954-ben harmadik Rómeóként a harmincöt éves Gábor Miklós, ez volt a kezdete legendás pályafutásának a Madách Színházban.
Meg a drága Dajka Margitról kell megemlékeznünk ennek az előadásnak a kapcsán. Ahogy Gobbi Hilda az örök Aase, úgy Dajka az örök Dajka a Rómeó és Júliában. 1953-ban még csak hét évvel volt idősebb Júliájánál.
Az Egerek és emberek, ez a Steinbeck-regényből készült színdarab az amerikai kakukktojás volt az ötvenes évek hazai színházi repertoárjában. A vándormunkások sanyarú sorsa, a kapitalista kizsákmányolás és a munkanélküliség belső bírálata kedves volt a korabeli kultúrpolitikának. 1957-ben mutatták be a Madách Színházban. Ladányi játszotta George-ot, barátját, az együgyű Lennie-t Greguss Zoltán alakította. Greguss később pályája során mintegy négyszázszor játszotta el Lennie szerepet. Soós Imre volt a farmer, felesége Váradi Hédi. Az előadás egyik különlegessége, hogy Ladányi, akit költői vénával is megáldott a sors – anyai nagybátyja Tóth Árpád volt –, egy kis dalt iktatott be a darabba. Gyerekkorában a nagyanyja sokat dúdolt neki egy amerikai dalt, erre írt verset. Még évtizedek múlva is sokan énekelték.
A néma levente Agárdi Pétere volt Ladányi egyik legemlékezetesebb szerepe. A darabot a Vígszínház (akkor a Magyar Néphadsereg Színháza, annak is a Dérynéről elnevezett kamaraszínháza) mutatta be 1955-ben. Nagy szó volt ez abban az időben, amikor nem sok babér termett az olyan gyanús „polgári” szerzőknek, mint Heltai Jenő. Ladányi addig járt a ma már nevesincs, mindenható kultúrnyikok nyakára, amíg rábólintottak. Még Heltai lakásán is tartottak próbákat. A korabeli fotók tanúsága szerint a nyolcvanas éveiben járó szerzőnek igencsak kedve telhetett a házi komédiázásban, Ladányi és minden idők legnagyobb Zíliája, a fiatal Ruttkai Éva parádés kettősében. A közönség tombolt, a politikusok fellélegezhettek, a rendszer nem dőlt meg. Ruttkai kapott egy Jászai Mari-díjat, és két év múlva, halála előtt néhány hónappal Heltainak is adtak gyorsan egy Kossuth-díjat, talán ezért az előadásért is. Ruttkait élete végéig elkísérte Zília, a hatvanas években sokáig játszotta Bitskey Tiborral.
A híres partnerek sorában a leghíresebb kétségkívül Gobbi Hilda. A Peer Gynt örök Aase anyója, aki az 1958-as nemzeti színházi előadás idején sem volt még igazán „anyó”korban. Mindössze négy év korkülönbség volt közte és a fiát játszó Ladányi között. Ennyivel volt fiatalabb nála. Mégis olyan hitelesek voltak mindketten a szerepükben, hogy máig ezt az előadást és az ő párosukat idézi föl leggyakrabban az emlékezet.
A Nemzeti Színház 1958-as Peer Gynt-előadására kétségkívül úgy emlékszünk, mint Ladányi és Gobbi nagy kettősére. Őket látjuk a legtöbb fotón, az ő búcsújelenetüket játsszák le a ránk maradt hangfelvételről. Pedig volt azon a színpadon még valaki, akiről ugyancsak volna ok megemlékezni. Egy ifjú tünemény, egy végzős főiskolás színészpalánta, akit épp ekkor kezd szárnyaira kapni a világhír: már Amerikában is bemutatták a Körhintát. A hűséges, a türelmes, a várakozó Solvejg nagyon az ő szerepe lehetett. A kritika azonban fanyalgott (nem bocsátotta meg a filmsikert), és a nagy kiugrásra még tíz évig, a Varsói melódiáig kellett várnia Törőcsik Marinak. Egyébként kis híján nem is Ladányi, hanem a nála tizenöt évvel fiatalabb Szirtes Ádám játszotta el a Peer Gynt főszerepét. A próbák során ugyanis Ladányi megbetegedett, vagy a rendezővel, Gellért Endrével folytatott sorozatos viták miatt beteget jelentett, és elvették tőle a szerepet. Felgyógyulása után visszakapta, Szirtes végül sosem játszotta el.
A Peer Ladányi utolsó nagy szerepe volt. Az ötórás előadást imádta a közönség. A remények, álmok kergetése és az illúziók elvesztése akkor, az 1956-os forradalom bukása után még nagyon eleven emlék volt a fejekben és a szívekben. Ladányi nem sokáig élvezhette a sikert, súlyos betegsége a hatvanas évek elején leparancsolta a színpadról, ahová 1965-ben bekövetkezett haláláig nem is tért már vissza.
