Legalább negyvenen meghaltak egy törökországi bányarobbanásban

Legkevesebb negyvenre nőtt az észak-törökországi Amasra város szénbányájában történt bányarobbanás halálos áldozatainak száma szombaton, a mentők több tucatnyi, még mindig a föld alatt rekedt munkást próbálnak kimenteni.

2022. október 15., 16:00

Szerző:

Szulejmán Soylu belügyminiszter közölte, hogy már 40 bányász halálát megerősítették. Tizenegyen megsérültek és kórházba kerültek, míg 58 másik bányásznak sikerült önállóan kijutnia a bányából, vagy sértetlenül kimentették őket. Egy bányász állapota még mindig nem tisztázott, ugyanis nem még nem találták meg a bányarobbanás után.

Korábban tizennégy, majd 25 halottról számoltak a hatóságok. A tárnában 110 bányász dolgozott a szerencsétlenség idején.

A robbanás helyi idő szerint pénteken 18:15-kor történt a fekete-tengeri városban lévő bányában – közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren.

A mentőcsapatok több tucatnyi, 300 és 350 méter mélyen a tengerszint alatt rekedt munkás megmentésén dolgoznak. Fatih Donmez török energiaügyi miniszter azt mondta, az első adatok azt mutatják, hogy sújtólégrobbanás történt. Hozzátette, hogy a mentési munka majdnem befejeződött.

Még mindig ég a bánya

Korábban arról számolt be, hogy még mindig tűz ég a bánya tárnájában, ahol több mint egy tucat bányász rekedt. A tűz elszigetelésén és lehűtésén továbbra is dolgoznak.

A török állami katasztrófavédelmi ügynökség, az Afad kezdetben azt állította a Twitteren, hogy egy hibás transzformátor okozta a robbanást, de később visszavonta állítását, és azt mondta, hogy „ismeretlen okból” metángáz gyulladt meg.

A török média által a bánya bejáratáról sugárzott felvételeken a csapdába esett bányászok családtagjai voltak láthatók, és hogy a katasztrófamentők oxigénnel látják el a bányából kimentett munkásokat, majd kórházba szállítják őket.

„Nem tudom, mi történt” – mondta az Anadolu hírügynökségnek egy bányász, akinek sikerült sértetlenül kijutnia a tárnából. „Hirtelen nagy nyomást éreztem, és nem láttam semmit” – tette hozzá.

Mivel a robbanás nem sokkal napnyugta előtt történt, a mentést a sötétség lassította. „A dolgozók közel felét sikerült evakuálni. A legtöbbjük jól van, de vannak súlyos sérültek is” – mondta Recai Cakir, Amasra polgármestere a török NTV magáncsatornának.

A helyi kormányzó szerint egy több mint 70 fős csapatnak sikerült elérnie az akna egy olyan pontját, amely mintegy 250 méterrel a felszín alatt van. Egyelőre nem volt világos, hogy a mentők közelebb tudnak-e jutni a csapdába esett munkásokhoz.

Recep Tayyip Erdogan török elnököt szombaton Amasrába várták.

(Kiemelt kép: Recep Tayyip Erdogan török elnök beszél a sajtónak, miután megtekintette a szénbánya robbanásának helyszínét Törökország északi részén, Bartin tartomány Amasra körzetében 2022. október 15-én. Fotó: Emin Sansar / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)