Leállt a MiG-21-es hajtóműve – túlélték a pilóták

Gyakorlatozás közben lezuhant egy MiG-21 vadászgép az észak-horvátországi Szlatinához (Slatina) közeli erdőben, Verőce-Drávamente megyében. Mindkét pilóta életben van – közölte a helyi horvát sajtó kedden.

2022. december 6., 20:17

Szerző:

A védelmi minisztérium közlése szerint a pilóták katapultáltak és sikeresen földet értek. Kórházba szállították őket, egyikük a lábán sérült meg, állapotuk stabil.

A baleset 14 órakor történt. A szerencsétlenség helyszínére helikoptert küldött a horvát légvédelem, a kutatásba a hegyi mentőszolgálat (HGSS) és a rendőrség is bekapcsolódott.

A baleset okát egyelőre nem tudni. A Jutarnji List című horvát napilap nem hivatalos forrásokra hivatkozva azt írta: leállt a vadászgép motorja.

A helyszínre érkezett Mario Banozic horvát védelmi miniszter is.

Horvátország egyetlen vadászrepülő százada nyolc szuperszonikus, általános nagyjavításon átesett MiG-21 BIS vadászgépből és négy UM gyakorló repülőgépből áll. A gépek nagyjavítását komoly botrány kísérte: a horvát katonai ügyészség 2016 márciusában nyomozást indított, mert sorozatos hibák jelentkeztek a repülőgépek használata közben. A vizsgálatok során kiderült, hogy Ukrajna nem eredeti MiG-21-es vadászrepülőket adott el Horvátországnak, hanem több, más országból beszerzett alkatrészből összeállított gépeket.

A megvásárolt repülőgépek sorozatszámait átütötték, és az alkatrészek sorozatszámai sem egyeznek a dokumentációkban lévőkkel. Jelenleg mindössze néhány repül közülük, és azok is csak minimális időt töltenek a levegőben. Ugyanakkor 2023-tól már ezek a gépek sem szállhatnak fel, mert műszaki érvényességi idejük lejár.

Zágráb 2021 májusában döntött 12 Dassault Rafale F3R típusú, francia gyártású, használt vadászgép beszerzéséről, ezek a gépek azonban csak 2024-ben érkeznek meg Horvátországba.

A horvát sajtó beszámolója szerint az elmúlt 12 évben hat súlyos repülőgép-baleset történt, négy pilóta vesztette életét.

(Kiemelt képünk illusztráció. Az indiai légierő MiG-21-es vadászrepülőgépei, 2019. október 8-án. Fotó: Prakash SINGH / AFP)