Lavrov az ukrán F-16-osok miatt ijesztgeti a NATO-tagállamokat

Veszélyesek azok az elképzelések, amelyek szerint az Ukrajnának szánt F-16-os repülőgépek NATO-országok légibázisain lehet állomásoztatni – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Pervij Kanal orosz tévécsatorna hétfői Bolsaja Igra (Nagy Játszma) című műsorában.

2023. december 18., 19:49

Szerző:

„Komolyan szóba jöttek az F-16-os repülőgépek. A róluk szóló beszélgetések során kiderül, hogy Ukrajnában nincsenek olyan repülőterek, amelyek ilyen repülőgépek kiszolgálására alkalmasak lennének, sem a kifutópályák minősége, felszereltsége, sem pedig a repülések utáni szervizelésükhöz szükséges berendezések tekintetében. És még több tucat, ha nem több száz szakember is kell” – nyilatkozott Lavrov.

„Azt rebesgetik emiatt, hogy ezt valószínűleg az Ukrajnával szomszédos NATO-országok területén lehet megcsinálni. Ez veszélyes elképzelés. Teljes felelősséggel mondhatom”

– tette hozzá. 

Korábban az orosz diplomácia vezetője azt mondta, hogy az atomfegyverek hordozására alkalmas F-16-os vadászgépek megjelenését Ukrajnában Oroszország a Nyugat nukleáris fenyegetésének fogja tekinteni. A hétfői tévéinterjúban Lavrov figyelmeztette az amerikaiakat és a briteket, akik szerinte abban bíznak, hogy a vízi határaik mögött mindent át tudnak vészelni, hogy „vannak határok, amelyeket nem szabad átlépni”. 

„Az Ukrajnának átadott halált okozó fegyverek minőségének erősödése nem marad észrevétlen”

– hangoztatta. 

Egy ukrajnai fegyvernyugvás lehetőségével kapcsolatban megjegyezte: Nyugaton nyíltan arról beszélnek, hogy a konfliktus szüneteltetésére azért lenne szükség, hogy Ukrajna feltölthesse fegyver- és hadianyagkészleteit. Úgy vélekedett, hogy a Nyugatnak korábban éppen ilyen okokból volt szüksége a korábban az ukrajnai rendezés alapjának tekintett minszki megállapodásokra. 

„Azért, hogy – mint azt Merkel, Hollande és Porosenko később elismerte – modern fegyverekkel pumpálják tele Ukrajnát Oroszország ellen. Vagyis most ugyanaz a taktika sejlik ki a beszélgetésekből, amelyeket nyugati kollégáink folytatnak, de nem velünk, hanem nyilvánosan, a témát egymással megvitatva” 

– mondta. 

Lavrov szerint az, hogy az ukrajnai hadihelyzet Kijev számára előnytelen változása nyomán megváltozott a narratíva, nem változtatta meg a nyugati politika lényegét, amely továbbra is ellenfélnek, fenyegetésnek tekinti Oroszországot. A „kétségbeeséssel” megmagyarázta Joe Biden amerikai elnöknek azt a „tudatosan hamis” állítását, miszerint Oroszország NATO-országok megtámadására készülne. 

Kifogásolta, hogy a Nyugat nem ítéli el Izraelnek a Gázai övezetben alkalmazott erőszakos módszereit, miközben Oroszországot elmarasztalta a 2004-es beszláni iskolai és a 2002-es moszkvai dubrovkai színházi túszszabadítás után. 

Közölte, hogy G20-csoport szeptemberi csúcstalálkozón ismételten arra kérte António Guterres ENSZ-főtitkárt, hogy hozza nyilvánosságra azoknak az embereknek a nevét, akiknek a holttestét tavaly áprilisban a Kijev melletti Bucsában bemutatták, azt állítva, hogy az orosz hadsereg áldozatai. Mint mondta, Guterres azt felelte, hogy ez nem az ő hatásköre.