Lavrov szerint a Nyugat célja oroszgyűlölő, neonáci fellegvárrá változtatná Ukrajnát

Az orosz külügyminisztérium vezetője megjegyezte, hogy a Nyugat blokkolja az ukrajnai helyzetről objektív tájékoztatást nyújtó média munkáját.

2022. július 5., 12:40

Szerző:

„A magam részéről részletesen tájékoztattam partnereinket a Donbászban az ukrajnai különleges katonai művelet menetéről. Érdekünkben áll, hogy a tények arról, hogy a kijevi rezsim képviselői hogyan viselkedtek és viselkednek Ukrajnában, a világ közvéleménye számára is hozzáférhetővé váljanak. Sajnos a Nyugat mindent megtesz annak érdekében, hogy blokkolja a média munkáját, amely objektív tájékoztatást nyújt a történtekről”

– mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden a mongol külügyminiszterrel, Batmuhin Battsecseggel folytatott megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón. 

Az Index tudósítása szerint az orosz külügyminisztérium vezetője megjegyezte, hogy a Nyugat egyik legveszélyesebb megnyilvánulása az a hosszú távú tevékenység, amelynek célja, hogy Ukrajnát „nyíltan oroszgyűlölő, neonáci állammá, katonai fellegvárrá” változtassa, hogy veszélyt teremtsenek az Oroszországi Föderáció biztonságára.

(Kiemelt kép: Orosz Külügyminisztérium/Anadolu/AFP)