Krízisjelentés Európából: egyre szegényebbek a szegények
Az Európai Parlament képviselői ma egyértelműen állást foglaltak amellett, hogy a válságra európai megoldásokat kell találni - fejtette ki Göncz Kinga szocialista EP-képviselő az után, hogy a képviselőtestület eseti bizottsága szerdán nagy többséggel fogadta el a krízis okait és következményeit elemző félidős jelentését. A testület támogatta többek között a pénzügyi tranzakciókat sújtó adó bevezetését és egy független európai hitelminősítő intézet létrehozását.
A jelenlegihez hasonló válságok elkerülését, a következmények enyhítését nem a külön utas, tagállami megoldási kísérletek szolgálják, hanem a közös európai fellépés - foglalta össze a krízisről készült parlamenti jelentés fő üzenetét Göncz Kinga a bizottsági szavazást követően. Kiemelte: többségi álláspont, hogy a közös valutát közös gazdaságpolitikával kell megerősíteni.
A testület szerdán a meghatározó politikai csoportok támogatásával, óriási többséggel fogadta el félidős jelentést, amely később kerül a plenáris ülés elé. "Fontosnak tartom, hogy a dokumentum leszögezi: a válság nyomán nőttek a különbségek szegények és gazdagok, szegényebb és gazdagabb országok között, és a szakadékot közös erővel, uniós támogatással, a felzárkóztatási források igénybe vételével kell és lehet csökkenteni" - mondta a képviselő. "Ugyancsak lényeges megállapítása a jelentésnek, hogy a költségvetési hiánycsökkentést célzó megszorítások végrehajtása során figyelembe kell venni a leszakadó és sérülékeny társadalmi csoportok érdekeit, és biztosítani a minőségi közszolgáltatásokat. Továbbá kiállnak a képviselők a munkát terhelő adók csökkentése mellett is."
A bizottság egyértelműen állást foglalt a pénzügyi tranzakciókat sújtó adó bevezetése mellett. Az ebből származó forrásokat többek között azokra a közös - például energetikai, kutatás-fejlesztési - projektekre lehetne fordítani, amelyeket valóban európai szinten kell megvalósítani - vélekedett Göncz Kinga, hozzátéve: az új adóról természetesen a tagállamoknak is egyetértésre kell jutniuk.
A jelentés támogatja a társasági nyereségadó alap kilátásba helyezett harmonizációját, és javasolja egy független európai hitelminősítő intézet létrehozását. Kezdeményezi, hogy az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa a jövőben a testület alelnökeként tevékenykedjen, és egy személyben elnökölje a tagállamok pénzügyminiszteri tanácsát. A parlamenti bizottság nagyobb hatáskörrel ruházná föl az Európai Bizottságot a Stabilitási és Növekedési Paktum előírásainak betartatásában - közölte a Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja a 168 Óraonline-nal.