Királyság vagy köztársaság?
A Nobel díjak minap zajlott átadási ceremóniája során a svéd sajtó és publikum leginkább amiatt jött izgalomba, hogy a trónörököst váró trónörökösnő téli-éj-kék estélyi ruhája vajon a királyi bebis rugdalózása miatt lebbent-e meg, vagy csupán azért, mert a hercegnő mély lélegzetet vett a himnusz közös éneklése közben. Majd, a bankettet is egyenesben adó köztelevízió, visszatérő képekben osztotta meg izgatott nézőivel Victoria intim pillanatait, amint az állapotos nők ismert mozdulatával, hasára tett kezeivel kommunikált a bent lakóval, a nobilitások asztalánál körülötte ülő, frissen díjazott öregurak atyáskodó mosolyától kísérve.
A svéd királyi családnak mi sem jön szerencsésebben, mint a hercegi pár első gyermeke! Végre egy fordulat, mely hamarosan derűsebb folytatásra ad reményt a Bernadotte-família körül habzó szappanoperában. Melynek – legyünk őszinték – a média az egyik rendezője. A publikum nagyobbik fele pedig, inkább szánakozó kárörömmel, mintsem toleráns rokonszenvvel kíséri figyelemmel a húsz év után leleplezett félrelépésekkel, alvilági kapcsolatokkal, magánklubos éjszakákkal, szépítészeti operációkkal, feltépett eljegyzésekkel és családi kiközösítésekkel egymásba gabalyodó epizódokat.
A közrádió hétvégi magazinjában megszólalt norvég monarchiakutató óvatosan, de merészet állít, mikor azt mondja: mióta a görög uralkodó 1974-ben elhagyni kényszerült trónját, ma talán a svéd királyi família pozíciója a legbizonytalanabb. A többségében baloldali szabadelvű svédek egyáltalán nem tekintik magukat alattvalónak, különösen mióta Palme és a parlament kezdeményezésére, 1974. és 1979. között, az ifjú és szerepében önmagát meglehetősen idegenül érző (inkább laza, sportos, szoknyavadász hírének megfelelő) Carl Gustaf király politikai jogait nagyban elvonták, a népképviselet javára.
Az ennek előzményeként, Per Moberg író hatására még az ötvenes években lábra kapott republikánus mozgalom azóta sem akar kevesebbet, mint hogy döntsön népszavazás: maradjon-e a monarchia, vagy menjen inkább a Bernadotte-família, s legyen választott elnöke egy Svéd Köztársaságnak. A Republikanska Föreningen mögött a svédeknek mintegy harmada (!) áll. Mikor pedig, néhány évvel ezelőtt e kérdés felől megkérdezték a parlamenti képviselőket, néggyel többen mondtak igent a köztársaságra, mint a királyságra!
Aztán, amikor tavaly júniusban
házasságot kötötta svédek által igen kedvelt idősebbik királykisasszony, meg a hét próbát kiállt nép-egyszerű-fia, a pompás ünnepségsorozat határtalan lelkesedéssel töltötte el a maroknyi svéd royalistát, de az amúgy királypártinak nem mondható köznép nagy részét is – miközben felkavarta a köztársaságpártiak kedélyeit. Akik, a mozgalom egyik szószólójával – a jónevű ügyvéd és kereszténydemokrata képviselő – Peter Althinnal az élen, még arra a szemtelenségre is vetemedtek, hogy éppen az esküvő napjára hívják össze az európai monarchiák republikánus szervezeteinek értekezletét, ráadásul a hét országra szóló lagzi helyének, a stockholmi királyi palotának szomszédságába!Az örökletes monarchiának nincs létjogosultsága egy modern társadalomban. – hangoztatták. – Természetesen nem egyes személyek ellen van kifogásunk, hanem a királyság intézményét kritizáljuk. S mindezt megborsozták még azzal, hogy a nagy eseményt megelőző napon egész oldalas hirdetést közöltek a legnagyobb napilapban: ”Még egy hét évig tartó csók sem változtat herceggé egy békát.” – állt a címben, utalva Victoria és Daniel hét évig tartó, a királyi pár közönyössége majd ellenzése miatt titkolni kényszerült kapcsolatára, s a mégis megvalósult modern mesaliansra. ”Victoria és Daniel most egybekel. Ám ellentétben a mesékkel, Victoria boldog igen-je nem jelenti azt, hogy a dolog ezzel el is van intézve. A valóság ma többet követel a hercegnőktől, s szívbéli választottjuktól. A király és a kormány beleegyezésére is szükségük van. S ha nem vagy megfelelő származású – vesztésre állsz.
A svéd alkotmányba foglalt örökösödési rend szerint ennek így kell történnie. Ez egy olyan tradíció, melyet más vonatkozásban diszkriminációnak tartanánk.” Szólt az republikánus érvelés. ”Valóban kizárólag csak kékvérűek képviselhetik az országot a diplomáciai és más finom körökben?” Az alkotmány ezt sugallja. Így az eljegyzés vörös posztó volt az elszánt royalisták szemében. Úgy vélték, az 1980-ban (három évvel Victoria, és egy évvel Carl Philip herceg megszületése után!) megváltoztatott, s a női öröklést is elfogadó örökösödési rend (mely által, az addigi hagyományos rend szerint, egy éven át még örökösnek tekintett öccse elvesztette elsőségét!), olyan helyzetet teremtett, melyben a Bernadotte-dinasztia vérvonala a 'felhígulást' kockáztatja. ”Ez lesz a monarchia vége!” Így a royalisták. Mire a republikánusok: ”Ez egyáltalán nincs ellenünkre!”
A monarchia egy elavult szemléleten nyugvó, nem demokratikus, visszatetszést keltő rendszer. Ezért is tölt el bennünket jó érzéssel, hogy király-papa, mint minden gyermekét szerető szülő, hagyja, hogy lánya ahhoz menjen feleségül, akit választott. Ez alapvető emberi jog, mely természetszerűleg, megilleti országunk legkisebb és leginkább privilegizált kisebbségét, a Bernadotte-famíliát is. Szívből örülünk Victoria és Daniel bolgogságának, s egy fantasztikus életet kívánunk nekik. Hogy hátat fordítanak egy, a szabad választás jogát korlátozó tradíciónak – ez, annak hibás voltának elismerése. Bizonysága annak, hogy az ilyen hagyománynak nincs helye egy modern társadalomban. Ugyanezen elv mentén, szintén magától értetődőnek kellene lennie, hogy a nép is maga válasszon államfőt. Hiszen, hogy jogunk legyen az igazit választani – ezt, ugye csak helyeselni lehet?
Svédországban, ahol a társadalom az általános tegeződéssel is kifejezi a minden vonatkozásban keresett és tiszteletben tartott egyenlőséget elvét (s amelynek ma uralkodó dinasztiája attól a
Jean Baptiste Bernadotte–tól származik, akinek mellkasán a Halál a királyokra! jelszó volt tetoválva…), csak a nemesség leszármazottai (titulusukat nem viselik) s a nagypolgárság tagjai hajtanak fejet vagy térdet a királyi család tagjainak. A média-szondák ugyan azt mutatják tízből heten támogatják a királyság intézményét, ám ez inkább azt jelenti, nem ellenzik: rendben, maradjanak Királyék, ha már eddig is így voltunk Svéciában. Hiszen nincs is már valós hatalmuk, s egy-egy polgárnak alig tizenkettő koronás pénzbe kerülnek évente. Különben is: alapjában véve kedves emberek, s remek PR munkával szolgálják az országot.Ha a svédeken múlna, valószínű a királyság intézményének megszüntetésével – Victoria hercegnőt választanák a svéd köztársaság első elnökévé. Ám most, a szökőévi kisherceg(nő) érkezése körül örömködik mindenki, így a monarchia megdöntése, érdeklődés hiányában, egyelőre elmarad…
Kapcsolódó cikk:
Más érdekes olvasnivalók a SVÉDASZTALkínálatában
