Kim Dzsongun húga egy petícióra hivatkozva állítja, hogy Ukrajna nukleáris fegyverhez akar jutni

Kim Dzsongun észak-koreai vezető befolyásos húga, Kim Jodzsong azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy nukleáris fegyverhez akar jutni – jelentette szombaton a KCNA észak-koreai hírügynökség.

2023. április 1., 19:55

Szerző:

Kim Jodzsong egy olyan online petícióra alapozza a vádját, amely megjelent Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalának honlapján, de eddig mindössze 611-en írtak alá, távol attól a 25 ezres számtól 90 napon belül, amely esetén az elnöknek nyilvánosan állást kell foglalnia róla. Kim szerint a petíció akár az elnöki kabinet sötét terve is lehet, de semmivel sem támasztotta alá ezt az állítását.

Kim szerint Zelenszkij saját országa sorsával hazardírozik. Az ukrán hatóságok gyógyíthatatlan megalomániában szenvednek, azt hiszik, legyőzhetik Oroszországot. Ezzel létüket fenyegető nukleáris katasztrófát idézhetnek elő – tette hozzá az észak-koreai vezető húga, aki az Észak-Koreát vezető Munkáspárt központi bizottságának alosztályvezetője.

Hangsúlyozta, hogy az ukrán tisztségviselők több esetben is nyíltan hangoztatták nukleáris ambícióikat, egyebek között a tavalyi müncheni biztonságpolitikai konferencián. Óva intette Ukrajnát attól, hogy az Egyesült Államok általi védelemre hagyatkozzon.

„Ha Zelenszkijék arra alapoznak, hogy elkerülhetik Oroszország megsemmisítő hatalmas tüzét abban az esetben, ha bemenekülnek az amerikai nukleáris védernyő alá, amely egyébként már több helyen lyukas, akkor rossz úton járnak, a halálba vezetőn” – mondta.

Az ukrán elnöki honlapon megjelent petíciót csütörtökön indították el, azt követően, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette: Moszkva taktikai nukleáris fegyvereket telepítene Fehéroroszországba. A kérvény támogatói azt akarják elérni, hogy telepítsenek amerikai atomfegyvereket Ukrajnába, vagy az ország fejlesszen saját nukleáris arzenált.

(Fotó: STR / KCNA VIA KNS / AFP)