Ételt is kérhet rakétáért Kim Putyintól

A Guardian információi szerint szeptember 10. és 13. között Oroszországba utazik Észak-Korea diktátora, Kim Dozsngun. Látogatása során fegyverszállításról tárgyal az orosz elnökkel Vlagyivosztokban.

2023. szeptember 5., 15:58

Szerző:

A lapnak nyilatkozó amerikai tisztviselő szerint Moszkva tüzérségi lövedékeket és páncéltörő rakétákat remél Phenjantól, míg Észak-Korea abban bízik, hogy az oroszok cserében megosztják velük a műholdakkal és a nukleáris meghajtású tengeralattjárókkal kapcsolatos technológiájukat.

A találkozó jelentőségét az is igazolja, hogy Kim Dzsongun ritkán hagyja el országát, a hírek szerint páncélvonattal utazik majd Oroszországba.

A New Yorks Times értesülései szerint Putyin számára is előnyös lenne, ha Kim Dzsongun páncéltörő rakétákat és tüzérségi lövedékeket biztosítana, amiért cserébe nukleáris tengeralattjárók és műholdak fejlett technológiáját adná Oroszország.

Egyes források szerint pedig élelmiszersegélyt is kérne Phenjan.

A Fehér Ház új információi szerint a két ország fegyverkezési tárgyalási aktívan haladnak – írja az Index. John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője szerint az orosz védelmi miniszter nemrég Észak-Koreába utazott, hogy tüzérségi lőszer eladására vegye rá az országot. A fegyverek között lehet az ázsiai ország első szilárd hajtóanyagot használó interkontinentális ballisztikus rakétája, a Hwasong is.

Legutóbb 2019 tavaszán találkozott egymással a két vezető, ami után Putyin arról beszélt, hogy az észak-koreai fővárosnak biztonsági garanciákra van szüksége, hogy az atomprogramját feladja – emlékeztet a napi.hu

(Kiemelt kép: a 2019. április 25-én készült képen Vlagyimir Putyin orosz elnök beszél Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel a távol-keleti oroszországi Vlagyivosztok kikötővárosban, a Távol-keleti Szövetségi Egyetem kampuszán, a Russzkij-szigeten folytatott megbeszélésük során. Forrás: észak-koreai hivatalos koreai központi hírügynökség – KCNA)

Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze hétfőn elfogatóparancs kiadását kérte a bíróság illetékes kamarájától Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Joáv Galant izraeli védelmi miniszter és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet több vezetőjével szemben.

2024. május 20., 07:31

Joe Biden azonnali tűzszünetet sürgetett a Gázai övezetben, Izraelt ennek végrehajtására szólította fel, valamint a kétállami megoldást említette az egyetlen járható útként a szembenállás megszüntetésére vasárnap Georgia államban egy főiskolai diplomaosztón.