Kifutnak az időből
A siker érdekében az űrhajó rakétáinak egymás utáni üzembe helyezése másodpercnyi pontossággal kell hogy történjék, és nem árt az sem, ha már az elején nagy a tolóerő. Valami ilyesmi igaz az útra készülő politikai kalandok esetében is. És még valami: a konstruktőrök csapata legyen egységes, és tudja, hogy mit akar, valamint legyen kellő mennyiségű és hatékony az üzemanyag.
A visszaszámlálás ugyanis már elkezdődött, ám a baloldali kilövőállásban a tolóerővel és a csapat egységével baj van. A közelmúltban lezajlott dunaújvárosi keringő szerkentyűjénél jobbat akarnak, már itt az ideje ismerni saját masinájuk szerkezetét, a kreáció minden előnyét, a vezető konstruktőrök feladatait, és azt tudni, hova akarnak vele eljutni. Fel kellene fedezni végre az évek óta keringő konkurens instrumentum gyengéit meg azt is, hogy mitől repül még mindig. Azt tudjuk, hogy időnként más-más hajtóanyagot töltenek a kiégett, elhasznált fokozatokba. Hol egy kis rezsicsökkentést, hol egy kis komcsizást, hol egy kis „elmúltnyolcévezést”, hol egy kis migrációs veszélyt, ami Németh Szilárd szerint újabban Nyugatról is várható. Lesz majd még a légtérből aláereszkedő, valamint alagutakon beszivárgó verzió is. Mi pedig, mint egy cirkuszi illuzionista mutatványához, miközben éppen kilopja zsebünkből a pénztárcát, még tapsolunk is hozzá.
Ha nem is hasonló, de valamilyen hatásos produkcióval illene előhozakodni. Ideje lenne belehúzni.
Gerencsér Emil, Budapest