Kiakadt a leváltott szoci: "még soha nem volt akkora az ellenzéki képviselők kriminalizációja"

A Smer nem támogatja a képviselői mentelmi jog szűkítésével kapcsolatos alkotmánytörvényt - jelentette be Robert Fico, a párt elnöke. Véleménye szerint példátlanok a jelenlegi ellenzéki pártok befeketítésére tett törekvések.

2010. október 7., 04:51

Fico elmondása szerint a Smer teljes képviselői frakciója a képviselők kihágásokra való mentességének eltörlése mellett fog szavazni (a törvényhez nincs szükség alkotmányos többségre), de csak akkor, ha a parlamenti képviselők mellett a többi köztisztviselőre is vonatkoznak a szigorítások. A Smer szeretné, ha a változtatások értelmében nem csak a képviselőket fosztanák meg a közlekedésben élvezett kivételektől, a szirénahasználattól, vagy éppen a kötelező sebességhatár átlépésétől.

"Ha a képviselők csak óránkénti ötven kilométeres sebességgel hajthatnak, akkor tegyen úgy mindenki. Enélkül nem látunk okot a mentelmi jog részleges szűkítésére" - jelentette ki Fico pártja sajtótájékoztatóján. Az egykori miniszterelnök elmondta, a mentelmi jog szűkítését azért sem látja kívánatosnak, mert "még soha nem volt akkora az ellenzéki képviselők kriminalizációja, mint jelenleg." A miniszterelnök szerint ráadásul a képviselőknek nincs is igazi mentelmi joguk, hiszen ha mandátumuk lejár, folytatódnak az ellenük szóló vizsgálatok.

Fico a sajtótájékoztatón élesen kritizálta a kormányt, megemlítve a Hayek-ügyet, s gyengének nevezte Iveta Radičová kormányfőt, aki véleménye szerint nem érezheti maga mögött pártja támogatását. Pavol Paška, a Smer alelnöke szerint Radičová mindössze "a kormány szóvivője. - írta a

Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál.

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.