Ki fékezi Trumpot?
Obamát korábban kártékonynak bélyegezte, most elmondta, mennyire csodálja. Börtönbe csukatni Hillary Clintont? Ugyan. Semmilyen módon nem akar ártani neki, annyi mindenen ment át szegény az utóbbi időben. A vízbe fojtást imitáló kínvallatás mégsem jó ötlet: védelmiminiszter-jelöltje, James Mattis tábornok mondta is, egy pakli cigaretta és pár doboz sör sokkal hatékonyabb kihallgatási eszköze. A The New York Times megregulázásáról persze már szó sem esett, Trump szerint az újság valódi koronagyémántja Amerikának. Sőt az egész világnak.
Mindez jól illik a sorba: Trump mégsem szünteti meg teljesen az Obamacare-ként emlegetett közegészségügyi programot, amely 23 millió, korábban nem biztosított amerikait segít ellátáshoz. Kitoloncoltatni is csak azokat az illegális bevándorlókat akarja, akik bűncselekményt követtek el, tehát 11 millió ember helyett már csak 900 ezerről van szó – olyanokról, akikkel szemben Obama is fel akart lépni.
Az aggódók többsége megnyugvással fogadta a Trump-kabinet összetételéről szóló első híreket is. Dél-Karolina kormányzója, Nikki Haley lesz az ENSZ-nagykövet. Az indiai származású hölgy maga is bevándorló, így jobban megérti a nála kevésbé szerencséseket. James Mattis extengernagy a jelölt a védelmi miniszter tárcájára – alighanem ő az első amerikai kormánytag, akinek Marcus Aurelius az esti olvasmánya. Mitt Romney Obama ellen vesztes republikánus elnökjelöltként, most pedig Trump kemény kritikusából lehet az Egyesült Államok józan külügyminisztere.
MTI/EPA/Michael Reynolds
Mindez jó hír azoknak, akik a kampány idején (akárcsak Mitt Romney) elképedve hallgatták a sok tücsköt és bogarat, amit a milliárdos elnökjelölt összehordott. Rosszabb hír, hogy a hatalom megosztására épülő amerikai politikai rendszer alapja, a fékek és ellensúlyok rendszere a szokásosnál most kevesebb biztosítékot ígér.
Donald Trump 2017. január 20-án, elnöki beiktatásának tévéközvetítése után egy, a nyilvánosság elől elzárt helyen átveszi az atomrakéták indításához szükséges kódokat tartalmazó kártyát, az úgynevezett sütit. Ettől a pillanattól kezdve csak rajta múlik a stratégiai nukleáris rakéták bármelyikének vagy akár egyszerre mind a kétezernek az elindítása. Ebben nincsenek alkotmányos korlátok, nincsenek fékek és ellensúlyok. Ha a rakéták a magasba emelkednek, már nem lehet őket visszahívni, sem hatástalanítani. Igaz, ez más elnökök esetében is így volt, és a rendszert eddig senki sem akarta megváltoztatni. Trump többször úgy nyilatkozott, az emberiség számára az atomfegyverek jelentik a legnagyobb veszélyt, és átérzi személyes felelősségét. Reméljük is.
Az Egyesült Államokban elvileg minden más döntésben érvényesül a fékek és ellensúlyok rendszere: a kongresszus egymást is ellenőrző két kamarája hozza a törvényeket, amelyeket az elnök hajtat végre, ugyanakkor vétót is emelhet. Ez a vétó viszont leküzdhető a törvényhozók kétharmadának voksaival. A jogszabályokat a bírói hatalom értelmezi: az elnök papíron csak akkor alkalmazhatja a törvényeket, ha azokat a Legfelsőbb Bíróság alkalmazandónak ítéli. Amerikában a választók nagy része általában megosztja voksait, tehát demokrata elnök mellé republikánus törvényhozóra ikszel és fordítva. Ez tovább erősíti a hatalom megosztását. Most azonban másképp van. A republikánus elnök hatalmát republikánus többségű szenátusnak és republikánus többségű képviselőháznak kellene korlátoznia, és hogy a dolog cifrább legyen, éppen üresedés van és újabbak várhatók a Legfelsőbb Bíróságon, amelynek tagjait az elnök nevezi ki. És Trump választása nyilván konzervatív jelöltre esik majd.
Amerikában nemcsak horizontális, hanem vertikális irányban is működhet a hatalommegosztás: a szövetségi államok széles döntési jogkörrel rendelkeznek. Kétharmados egyetértésük még az alkotmánymódosítást is lehetővé tenné számukra. Nos, a republikánus párt most tagállami szinten is mindent visz: 99 törvényhozási kamarából 68-at ellenőriz, 50 kormányzó közül 33 ennek a pártnak a tagja.
A demokratáknak nehéz lesz tehát átvinniük bármit a törvényhozáson: marad számukra az a módszer, amit a szenátus republikánusai ellenük alkalmaztak Obama első periódusában, amikor ott demokrata többség volt. Obstruálhatnak, azaz szétfecseghetik egy-egy számukra különösen fájdalmas törvény vitáját. Nem véletlen, hogy máris szóba került: a republikánusok 2017-ben a szenátus elé vihetik az obstrukcióról szóló törvény megszüntetésének lehetőségét. Igaz, kockázatos lenne, hiszen két év múlva megint törvényhozási választások lesznek Amerikában.
Kétségtelen, a republikánus párti többség nem jelenti, hogy az Egyesült Államok áttérne a hazai értelemben vett nemzeti együttműködés rendszerére: a párt tagjai sok kérdésről sokféleképpen vélekednek. Trump forrófejű, nincs politikai tapasztalata és elitellenes programot hirdetett. A republikánus elit márpedig maradni akar. A milliárdos showman esetleges bukását is túl akarja élni, nem érdekelt a működő rendszer lebontásában, olyan ötletek megvalósításában, amelyek káoszt hozhatnak otthon és külföldön.
MTI/EPA/Alba Vigaray
Ám az elnök számos témában könnyen átléphet akár saját pártjának törvényhozóin is. Nemzetközi kérdésekben, háború vagy béke ügyében a kongresszus nélkül elvben nem lehet lépni. Gyakorlatban viszont igen, és ezt más elnökök is megtették már. Truman egyedül döntött a koreai háborúról, Clinton saját elhatározása alapján rendelte el a boszniai légicsapásokat. Az Obama-adminisztráció is törvényhozói pecsét nélkül indított katonai akciót Líbiában. A kongresszus persze előbb-utóbb leállíthatta volna ezeket az akciókat, csak a már felrobbant bombákat nem parancsolhatta volna vissza a repülőgépekbe. Trump sem dönthet egyedül arról, hogy a párizsi klímaegyezményt az Egyesült Államok felmondja-e. De szabotálhatja annak teljesítését más országokra, például Indiára mutogatva. Egyoldalú döntése alapján elrendelheti a muzulmánok megállítását a határon – és ezzel hosszú alkotmányjogi huzavona kezdődne. A fékek és ellensúlyok rendszere tehát automatikusan nem működik, ehhez folyamatos bátorságra és eltökéltségre van szükség – még Amerikában is. Ahogy Edward Corwin jogtudós mondta: az amerikai alkotmány felhívás a küzdelemre.
Egy jó alkotmány és az arra épülő jó törvények persze segítséget adnak a küzdelemhez. Trump például még a választási kampányban azt találta mondani, ha ő főparancsnokként utasítást ad arra, hogy kínozzanak meg egy terroristát, sőt öljék meg a családját, akkor a katonáknak ezt végre kell hajtaniuk. Pedig nem kell: a szabályok szerint törvénytelen vagy alkotmányellenes parancsot tilos teljesíteni – és tábornoki szinten ennek megítélése elvárható. Az is, hogy a főtisztek ismerjék a M? Lai-i vérengzésért jogerősen elítélt William Calley hadnagy történetét. (A vietnami háború során M? Lai faluban 1968. március 16-án az amerikai katonák ötszáz civilt – főleg csecsemőket, gyerekeket, nőket és öregeket – mészároltak le. Utóbb egyedül William Calley hadnagyot vonták felelősségre, aki azt vallotta, Ernest Medina százados utasította arra, hogy mindenkit öljenek meg a faluban. Calley-t lefokozták, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd többszöri fellebbezés után 1974-ben elnöki kegyelmet kapott, és szabadon engedték.)
A civil életben még kisebb kockázattal jár az ellenállás esetleges jogellenes intézkedések idején. Nixon elnök például felszólította igazságügyi miniszterét, Elliot Richardsont, hogy váltsa le azt a vizsgálóbírót, aki vallomástételre kötelezte. A miniszter inkább lemondott. Az elnök a helyettest utasította, ő is lemondott. És ez volt Nixon bukásának kezdete. Trump csalódni fog, ha parancsolgatni kezd, ahogy az üzleti világban megszokta. Az amerikai irodalomban előszeretettel idézik, amit Harry Truman mondott megválasztott utódjáról, Dwight Eisenhower tábornokról: „Szegény Ike. Beül az ovális irodába és kiadja az utasításokat, ahogy katonáéknál megszokta. Tegyétek ezt, tegyétek azt. És csodálkozni fog, mert semmi sem történik majd. Senki sem csinál semmit.”
Trump még nem elnök, de máris van olyan ügy, amelyben saját pártjának elkötelezett hívei felvonultak ellene. A megválasztott elnök üzleteiről van szó. Trumpnak a világ húsz országában vannak felhőkarcolói, szállodái, irodaházai. Ez pedig akkor is teremthet etikailag vállalhatatlan helyzeteket, ha a szövetségi törvény valóban kivonja az elnököt érdek-összeütközéseket szabályzó előírások hatálya alól. A Fülöp-szigetek elnöke például Trump manilai luxusszállodájának társtulajdonosát nevezte ki kereskedelmi képviselet-vezetőnek az Egyesült Államokba. A megválasztott amerikai elnök Indiában a kormánypárt befolyásos vezetőivel üzletel, Írországban környezetvédőkkel pereskedik. A Rio de Janeiró-i Trump Tower ügyében megvesztegetés miatt nyomozás zajlik, és még cifrább a helyzet Törökországban. Recep Tayyip Erdogan elnök a milliárdos befektető muszlimellenes kirohanásait hallva a kampány időszakában követelte, hogy vegyék le Trump nevét ankarai szállodáiról. Később a megválasztott elnök nyilvánosan kiállt Erdogan mellett, aki erre elállt követeléseitől.
Trump úgy képzeli, rendben van, ha cégét a jövőben gyermekei irányítják: nemzetközi fejlesztésekért felelős lányát, Ivankát invitálta hivatalos tárgyalásaira Törökország, Argentína és Japán vezetőivel. Nincs ez rendben – reagált több republikánus potentát. Justin Amash michigani képviselő máris kongresszusi meghallgatást követel, David J. Kramer, a Bush-adminisztráció munkaügyi államtitkára szerint pedig Trumpnak el kell adni vállalatbirodalmát, és csak ekkor iktathatják be. Merthogy a jelenlegi helyzet alááshatja az amerikai kormányzat több évtizedes korrupcióellenes hadjáratát, az üzleti viszonyok átláthatóságáért folytatott küzdelmét.
Kőkemény kötélhúzás várható. És nem csak a vállalatbirodalom ügyében.
