Kátásztrófa, Sajókám, kátásztrófa!

Kezdjük az atlétikával! Füsti Edina 39. helye a női 20 kilométeres gyaloglásban jónak mondható – ő legalább végigment. Olteán Csongor érvényes kísérlet nélkül fejezte be a pekingi viadalokat gerelyhajításban, míg tízpróbázónk, Zsivóczky sérülésre hivatkozva egy versenyszám után döntött úgy, hogy befejezi a versenyt. Hosszútávúszónk, Gercsák Csaba hét kilométert bírt ki a mezőnnyel, majd rosszul lett, és úgyszintén kiszállt menet közben. Érdekesség, hogy Olteán is sérülést emleget a szakadó eső mellett, így felvetődik a kérdés, hogy miért indultak el egyáltalán a versenyeken?

Emlékezhetünk a kínaiak bálványára, a 110 méteres gátfutás világ és olimpiai bajnokára, Liu Xiangra, aki már a rajtvonalra állás után kijelentette, nem tudja folytatni tovább. Hiába kérte egész Kína megértését, a jelek szerint szurkolói nem megbocsájtó típusok- kvázi hazaárulónak titulálták

Félreértés ne essék, eszemben sincs hasonló dolgokat sportolóink fejéhez vágni, de hogy valami nincs rendben, az tuti. Az Index némileg hatásvadász cikke szerint rosszindulatú politikusokkal töltötték fel az utazó keretet edzők, orvosok és masszőrök helyett, ám ezeknek a problémáknak, sérüléseknek valószínűleg még édes szülőföldünkön felszínre kellett volna bukkanniuk. Ha meg nincs tartalék versenyző mondjuk tízpróbában és gerelyhajításban, akkor bizony tényleg rendkívül sötét a jelene és a jövője a magyar élsportnak.

Senki nem hibás?

Kár lenne mindent a pénztelenségre, a szakadó esőre, a bírókra és a kapufára fogni. Az szentigaz, hogy nincs pénz, a pályákat felveri a gaz, az edzőink inkább külföldre mennek mesés összegekért, míg a kis honi olajmulti a horvát utánpótlásba fekteti be a labac karvalytőkétől megmentett magyar olajmilliókat.

Nyilván vissza lehetne kérdezni: “Ki vagy te, hogy bármit bárkin is számonkérj?”. Nos, ez a szurkoló, vagy ha úgy tetszik az ezerfejű Cézár előjoga. Ráadásul egy-két visszafogottabb nyilatkozat az olimpia előtt talán jobban helyre tette volna a vérmes magyar szurkolóhadat, ám minden szakember szemrebbenés nélkül érmet, és érmeket várt az övéitől. Vannak persze pozitív kivételek, főleg úszásban. Ide vehető még egyetlen érmes birkózónk, Fodor, valamint az agyonszapult Fazekas Róbert, és talán-talán a kézilabdacsapatunk – a sor bővülhet még a férfi pólósokkal, női öttusázókkal és a kajak-kenusokkal.
Szívem szerint ismét elindulnék felelősöket keresni, hátha ezzel minden megoldódik, esetleg a kormány is lemond, és a nemzet egyesül egy bölcs király koronája alatt, aki jövőre még az eurót is bevezet i– de ilyen illúziója max. annak lehet, aki egy másik naprendszerből érkezik. Kijelenthetjük: ez az olimpia nem csak a csalódások olimpiája, hanem a teljes összeomlásé, amelyben mindenki hibás, és amiért mindenki felelős – de mindenki másra mutogat.

Ki nyitja meg pénztárcáját?

Sportszervezeteket eddig is támogathattunk adónkból (hányan tettük ezt meg?). Tőlünk délebbre és keletebbre a maffia a sporton keresztül (is) mossa tisztára jövedelmét, nálunk ez sem nagyon jellemző – nem mintha ezt tartanám üdvözítő példának, csak úgy viszonyításképpen jegyzem meg.

Emlékszem megboldogult kosárcsapatomra, a Közgázra, amely kénytelen volt feladni másodosztályú tagságát, mert nem tudták kifizetni a nevezési díjat – amatőr csapatként, magyarán a költségek a terembérletre (miért nincs egy ekkora egyetemnek saját csarnoka?), bírókra, utazásra és nevezésre kellettek volna kizárólag. Ennyit az egyetemi sportbázisokról, és az amatőr sportról.

Öt tusa, két sötét ló, nulla érem

De hol volt anno Kína vívásban és öttusában? Utóbbiban minden esély meg volt arra, hogy a sportág első kínai olimpiai bajnokát avassák, bár végül lecsúszott a dobogóról a hazai versenyzó. Természetesen ez azt jelenti, hogy újabb reálisnak mondott aranyesélyünk úszott el a zuhogó esőben. Talán más lett volna a helyzet, ha a Buba, és a ChaoChao nevű ló nem dobja le hátáról a két magyar versenyzőt, de ha őszinték akarunk lenni, akkor kijelenthetjük, hogy ekkor már elég csekély volt az esély az éremszerzésre. A 36 induló között mindenesetre Horváth a 19., Balogh pedig a 26. pozíciót szerezte meg.

Siker nélkül női vonalon is

Női pólósaink büntetőkkel maradtak alul az Ausztrália elleni bronzmeccsen. Horváth Patrícia védett két ötméterest, valamint a hosszabbítás utolsó húsz másodpercében egyenlítettünk, ám ne felejtsük el, hogy három góllal is vezettünk. Igaz, sportdiplomáciánkat dícséri a 15-11-es kiállítási arány, valamint három kipontozódott magyar játékos. Ne szépítsük, a negyedik hely kudarc.

Már csak a női kézisekben bízhattunk, már amennyire női kézilabdázóinkban meg lehet bízni feltétel nélkül.

Mindenesetre bő tíz perc alatt három hétméterest hibázunk el, ami erős luxus egy olimpiai elődöntőben, mint ahogy az is, hogy kettős emberelőnyben sem tudunk gólt szerezni. Az első félidőben összesen kilenc találatig jutottunk, így csak Pálingernek köszönhető, hogy mindössze öt góllal vezettek Trefilov mester tanítványai.

Pedig az oroszok mindent elkövettek, hogy kiegyenlítsünk, de átlövőink számára áttörhetetlen volt az orosz fal. A labda kiesett a kezekből, vagy elakadt az extázisban védő orosz kapusban. Négy hétméterest hagytunk ki, ráadásul az első félidő végén lesérült Vérten, így tovább csökkent az amúgy sem túl széles támadórepertoár. 22-20-ra kaptunk ki, ami híven tükrözi, hogy nem kellett volna sok a diadalok diadalához, ám végső soron teljes joggal örülhetnek az oroszok. Igaz, a kézisektől az elődöntő is bravúr, tehát esetükben semmiképpen sem beszélhetünk csúfos kudarcról.

Két gyorshír: teakwandoban Afganisztán megszerezte történelmének első érmét - bronzot. Nem hiszem, hogy ott több a pénz. Az éremtáblázaton Magyarország az ötvenedik helyet foglalja el. Nekünk marad a férfi vízilabda és a kajak-kenu. Reménykedjünk. Reménykedjünk?

Ha most, három nappal az olimpia zárása előtt belehallgatnánk Hacsek és Sajó beszélgetésébe, valószínűleg egy mondat ismétlődne percenként: “Kátásztrófa, Sajókám, kátásztrófa!”