Nem kell karanténba vonulni, ha helyette kétszer tesztelnek egy héten

Az izraeli iskolákban hetente kétszer tesztelnek majd karantén helyett. 

2022. január 21., 14:52

Szerző:

Izraelben az iskolákban hetente kétszer tesztelnek majd karantén helyett – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja pénteken.

Izrael többé nem követeli meg az oktatási rendszerben tanuló gyerekektől, hogy házi karanténba vonuljanak, ha fertőzött személlyel érintkeztek, mert a koronavírus omikron változata nyomán olyan tömegesen fertőződtek meg, hogy a karantén teljesen megbénítaná az ország oktatási rendszerét.

Jövő csütörtöktől kezdődően hetente kétszer, díjmentesen gyorstesztekkel megvizsgálják a tanulókat, és csak a fertőzötteknek kell otthon maradniuk, a többiek tovább látogathatják az iskolákat. Naftali Bennett miniszterelnök csütörtök este jelentette be a változást, amely nagy könnyebbséget jelent nem csak a nebulóknak, hanem a szüleiknek is, akiknek ezentúl nem kell több napra otthon maradniuk a kicsikkel, mert csoportjukban vagy osztályukban vírushordozót azonosítottak.

Az ötödik hullám csúcsán járó Izraelben ezen a héten a legtöbb iskolában csak a tanulók 40-50 százaléka jelent meg az országos szülői szövetség adatai szerint, mert mintegy 200 ezer oktatót és gyereket karanténra köteleztek a korábbi szabályozás alapján.

A magas esetszám miatt az utóbbi napokban akadozik az egészségügyi minisztérium adatszolgáltatása.

A minisztérium honlapján a legfrissebb adatok a szerdai méréseket mutatják. A mintegy 9,4 milliós Izraelben szerdán 412 460 aktív koronavírusos és 201 410 fertőzött személlyel érintkezett ember tartózkodott otthon karanténban. Az izraeli parlamentben, a kneszetben is erősen jelen van a járvány ötödik hulláma: elkapta a vírust Benjamin Ganz védelmi miniszter, Avigdor Liberman pénzügyminiszter, Chili Tropper kulturális miniszter, és korábban Jair Lapid külügyminiszter is.  

Szerdán  65 117 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, közel 400 ezer teszttel. A pozitív tesztek aránya 18,36 százalék volt. Bizakodásra ad okot, hogy tovább csökkent a még mindig rendkívül magas fertőzési ráta, amely jelenleg 1,37, noha néhány napja, a csúcson még 2,12 volt. Ez azt jelenti, hogy 100 fertőzött 137 embernek adja át a vírust, ami az omikron vírusváltozat további gyors terjedését jelzi.

A kórházi ellátást igénylő 1680 ember közül 593-an voltak szerdán súlyos állapotban, és 112-en szorultak lélegeztetőgép segítségére. A járvány megjelenése óta 1 103 945 fertőzöttet regisztráltak a hatóságok. Az ország döntő többsége, 265 település már „piros", vagyis jelentősen fertőzött, 2 közepesen fertőzött, vagyis „narancssárga" kategóriában van, 7 „sárga" települést tartanak nyilván, ahol kismértékben van jelen a koronavírus, és csak 6 hely számít „zöldnek", tehát alig vagy egyáltalán nem fertőzöttnek.

Izraelben tavaly december vége óta 6 682 495, ötévesnél idősebb embert – az ország lakosságának 71,86 százalékát – oltották be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával. 4 415 465-en, a lakosság 47,51 százaléka már három oltást kapott. A 60 év felettiek és a veszélyeztetett csoportok tagjai közül pedig már 587 237-en adatták be a negyedik – azaz a második emlékeztető – oltást az országban.

A SARS-CoV-2-vírus okozta betegségben tavaly február óta 8370-en, az utóbbi hét napban 63-en haltak meg Izraelben.

(Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: Andrei Pungovschi / AFP)