Kaczyński beismerte, hogy Lengyelország megvásárolta a Pegasus-kémszoftvert

Korábban tagadták.

2022. január 8., 10:46

Szerző:

Jarosław Kaczyński, a kormányzó lengyel Jog és Igazságosság párt elnöke beismerte, hogy az ország megvásárolta a Pegasus-kémszoftvert. A köztudottan legbefolyásosabb lengyel politikus azonban tagadta, hogy a Pegasust ellenzéki politikusok megfigyelésére használták volna – írja az AP.

Kaczyński azzal magyarázta a Pegasus megvásárlását, hogy azt egyre több ország használja a bűnőzés, illetve a korrupció elleni küzdelem során. A lengyel miniszterelnök-helyettes azt is elmondta, hogy a kémszoftver beszerzésére azért volt szükség, mert technológia fejlesztésre volt szükség az egyre jobban titkosított adatok miatt. Kaczyński szerint a Pegasus a telefonok feltörésével lehetővé teszi a hatóságok számára, hogy valós időben a titkosított kommunikációt is meg tudják figyelni. 

 „Rossz lenne, ha a lengyel szolgálatoknak nem állna rendelkezésre egy ilyen  eszköz”

– közölte a Sieci nevű lapnak adott interjújában. Mindeközben az Amnesty International csütörtökön megerősítette a Citizen Lap megállapítását, miszerint Krzysztof Brejza szenátor telefonját 2019-ben többször is feltörték, amikor az ellenzék parlamenti választási kampányát irányította. A szenátor telefonjáról származó szöveges üzeneteket pedig felhasználták a lengyelországi köztelevízióban a kampány során. 

Az ügy nagy vihart kavart Lengyelországban, az ellenzék vizsgálóbizottság felállítását kérte az ország parlamentjében Kaczyński szerint erre azonban nincs szükség, tagadta, hogy Brejza megfigyelése szerepet játszott volna a 2019-es választások kimenetelében. 

„Nincs itt semmi, nincsennek megalapozott tények, kivéve az ellenzék hisztériáját. Nincs Pegasus-ügy, nem történt megfigyelés”

– mondta Kaczyński „A 2019-es választási kampányban semmilyen Pegasus, semmilyen szol, titokban megszerzett információ nem játszott szerepet. Vesztettek, mert veszítettek. Ma nem kellene ilyen kifogásokat keresniük.” – tette hozzá. 

A Citizen Lab szerint két másik személyt is megfigyeltek Lengyelországban a Pegasus-kémszoftverrel. Az egyik célpont Roman Giertych ügyvéd volt, aki számos politikailag kényes ügyben képviseli az ellenzéki politikusokat, és Ewa Wrzosek ügyész.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök korábban „álhírnek” nevezte a Citizen Lab-AP megállapításait.  Wojciech Skurkiewicz védelmi miniszter-helyettes pedig december végén kijelentette, hogy „a Pegasus nincs a lengyel titkosszolgálatok birtokában.” Sajtóértesülések szerint Lengyelország még 2017-ben vásárolta meg a Pegasust, az úgynevezett Igazságügyi Alap pénzéből, amelynek célja a bűncselekmények áldozatainak megsegítése és a bűnözők rehabilitációja.

(Kiemelt kép: Jaroslaw Kaczynski, a lengyel miniszterelnök-helyettes és a Jog és Igazságosság párt elnöke az európai parlamenti választások előtt 2019. április 30 -án, Krakkóban, Lengyelországban. Fotó: Artur Widak / NurPhoto via AFP)

 

 

Tegnap 19:44

Fico egy, a várható koalíciós tárgyalások során szem előtt tartott prioritásaikat tudakoló újságírói kérdésre adott válaszában árulta el, mire lehet  számítani tőle. 

Tegnap 19:00

Az Európai Bizottság elfogadja és tiszteletben tartja a szlovákiai parlamenti választások eredményét. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a választásokat „példa nélküli dezinformációs nyomás kísérte” – jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke, az értékekért és az átláthatóságért felelős biztos vasárnap a közszolgálati Cseh Televíziónak adott interjúban.

Tegnap 18:32

Ötvennégy éves korában elhunyt Varga Veronika francia-magyar színésznő – tudatta családja vasárnap.

Tegnap 18:27

Érvénybe lépett vasárnap a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti kereskedelmet szabályozó új megállapodás, amely a rendkívül heves vitákat szító egykori észak-írországi protokoll egyes előírásait enyhíti.