Jön az orosz jegyrendszer
A legszegényebbek támogatására amerikai mintájú élelmiszerjegy-rendszer bevezetését tervezi az orosz kormány – jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség.
A javaslatot az ipari és kereskedelmi minisztérium terjesztette a kormány elé, miután csupán az idei első negyedévben két számjegyű volt az infláció, ami 3,1 millióval növelte a nyomorszinten élő oroszok számát. Viktor Jevtuhov miniszterhelyettes szerint a programba, amely a becslések szerint 240 milliárd rubelbe kerül, mintegy 15-16 millió embert vonnak be, ami fejenként 15 ezer rubeles (225 dollár) éves költséget jelent.
A The Moscow Times emlékeztetett, hogy a Roszsztat központi statisztikai hivatal legutóbbi adatai szerint az oroszok mintegy 16 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, havi kevesebb mint 9 962 rubelből (150 dollár). Jevtuhov beszámolója szerint a program keretében speciális bankkártyát kapnának a résztvevők, amire csak hazai élelmiszert vásárolhatnak.
Az ötlet már felmerült a 2008-2009-es válság idején is, most azonban a krízis az akkorinál is keményebben sújtja a lakosságot. Az Izvesztyija szerint míg akkor csak az oroszok 44 százalékának csökkent a jövedelme, most 62 százalék panaszkodik erre. Ebben az olaj árának zuhanása és a rubel értékvesztése mellett meghatározó szerepe volt a nyugati szankciók elleni bosszúként bevezetett orosz élelmiszer embargónak.
A közhangulat sokkal rosszabb az előző válság idején tapasztaltnál. Míg 2009-ban csak 12 százalék tartott állásának elvesztésétől, most ez meghaladja a 24 százalékot. Tavaly július óta a munkanélküliek aránya 4,9-ről 5,3 százalékra emelkedett. A gazdasági helyzet romlása természetesen nem csak a legszegényebbeket sújtja. A hitelért, kölcsönért folyamodóknak akkor csak 17 százalékot utasították el a bankok – idén már 42 százalékuk kapott elutasító választ a varsói Gazeta Wyborcza beszámolója szerint.