Három volt elnök lesz jelen Biden beiktatásán, Trump nem

A még regnáló elnök már közölte, hogy nem megy el, alelnöke pedig még nem döntött.

2021. január 9., 08:40

Szerző:

Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy nem megy el Joe Biden leendő elnök beiktatásának ünnepségére, három másik volt elnök viszont ott lesz.

Bill Clinton és a szintén demokrata párti Barack Obama mellett a republikánus George W. Bush is tiszteletét teszi. Mindhárman feleségeikkel együtt jelennek meg. A koronavírus-járvány miatt zömmel otthonában meghúzódó, 96 éves Jimmy Carter ugyan nem lesz jelen, de legjobb kívánságait küldte Bidennek.

Donald Trump azzal, hogy bojkottálja a ceremóniát, másfél évszázados hagyománnyal szakít: legutóbb 1869-ben fordult elő hasonló távolmaradás elnöki beiktatási ünnepségről.

Biden egyébként örömmel fogadta, hogy Trump nem lesz ott a beiktatáson. Mint mondta, "ez egyike azon kevés dolgoknak", amelyekben egyetért Trumppal, mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy Mike Pence alelnök feleségével együtt részt vesz a ceremónián.

Mike Pence alelnök még nem nyilatkozott arról, hogy elmegy-e.

(MTI)

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).