Izraelen a világ szeme, eközben Ukrajna újabb jelentőst csapást szenvedett el
Három ukrán harci repülő lelövéséről számolt be az orosz védelmi minisztérium.
Lelőtte az ukrán légierő két MiG-29-es vadászgépét és egy Szu-25-ös sugárhajtású csatarepülőgépét az orosz légvédelem – közölte hétfői hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium.
A tárca szerint a gépek közül egyet Herszon, kettőt pedig Dnyipropetrovszk légterében semmisítettek meg. Az orosz légvédelem emellett elfogott két HIMARS-rakétát és 31 drónt.
Az orosz összesítés három frontszakaszon visszavert 22 támadásról számolt be, amelyekben mintegy 800 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg, a mintegy 460-an közülük a Donyeck környékén vívott harcokban. A megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között a hadijelentés egyebek mellett említést tett egy kommunikációs központról, egy rakétatüzérségi fegyverraktárról, öt lőszerraktárról, öt harckocsiról és nyolc páncélozott harcjárműről.
A Pekingbe készülő Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kínai Központi Televíziónak (CCTV) adott interjújában azt mondta, hogy az ukrán fél emberveszteségei a háborúban mintegy nyolcszorosan haladják meg az oroszt.
Putyin méltatta a konfliktus rendezésére tett kínai javaslatokat, amelyek szerinte „a békemegállapodások alapját képezhetik”. Késznek mondta magát a diplomáciai megoldásra, ugyanakkor kifejezte sajnálatát amiatt, hogy „Ukrajna elnöke rendeletet adott ki, amely megtiltja mindenkinek, saját magának is, hogy béketárgyalásokat folytasson”.
„Az egyik legfontosabb mozzanat az, hogy mindenki számára egyenlő biztonságot biztosítsunk, és Oroszországnak ugyanúgy joga van ehhez, mint bármely más államnak. Ha mi úgy gondoljuk, hogy a NATO terjeszkedése Ukrajna révén fenyegetést jelent ránk nézve, akkor kérjük, hogy ezt hallgassák meg” – mondta az orosz vezető.
Ukrajna orosz rakétákat és drónokat semmisített meg
Az orosz hadsereg hat rakétát és 12 iráni gyártású Sahid önmegsemmisítő drónt lőtt ki Ukrajna területére, hétfőre virradóan viszont az ukrán erők két rakétát és 11 drónt semmisítettek meg a levegőben – közölte az ukrán légierő a Telegramon. A légierő bejelentette, hogy egy Iskander M ballisztikus és öt H-59-es irányított rakéta, valamint 12 Sahid drón bevetését rögzítették. Ebből két H-59-est és 11 drónt semmisítettek meg. Az oroszok a rakétákkal Ukrajna északi és keleti régióit, a drónokkal pedig többnyire a nyugati országrészt támadták.
Filip Pronin, az ország középső részében lévő Poltava megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy a lelőtt orosz rakéták roncsaitól megsérült két felnőtt, és egy tízéves gyermek.
(Kiemelt kép: Szukhoi Szu-25-ös ukrán vadászgép. Forrás: Anatolii Stepanov / AFP)