Izrael összefogott, önkéntesek segítik a menekülteket

Izraelben civil önkéntesek is segítik a Hamász palesztin iszlamista szervezet támadása és a Libanonból érkező veszély miatt a határ menti településekről kitelepített lakosokat és a hadsereget – közölte csütörtökön Tel-Avivban Noal Lanír, a Fegyvertestvérek nevű civilszervezet egyik vezetője.

2023. október 19., 19:25

Szerző:

Egyszerre segítik a Gázai övezet környékéről és a libanoni határ közeléből kitelepített mintegy félmillió embert, akik közül sokan mindenüket elvesztették az október hetediki terrortámadásban, valamint a 360 ezer mozgósítottal kiegészített, hatalmasra duzzadt hadsereget is – iymertetta Lanír. Hozzátette: rengeteg szükségleti cikket, ruhát, háztartási és katonai eszközt gyűjtöttek, amelyeket aztán eljuttatnak a katonákhoz és mindenkihez, akinek szüksége van rá. 

„Minden kérést, igényt meghallunk, és megpróbálunk segíteni. Szállítjuk a katonákat egyik helyről a másikra, saját pénzünkből rendelünk számukra különböző eszközöket, akár külföldről is, még repülőjáratokat is szervezünk. Nyitottunk egy irodát, amely koordinálja az eltűntek felkutatását. Itt összegyűjtjük és egymással összevetjük az internetről és a családoktól beszerzett információkat, és átadjuk a hadseregnek. Volt olyan eset, hogy egy karkötő vagy egy karóra fényképe segített megtalálni valakit”

– mondta. 

Tikva Ronen nyugdíjas iskolaigazgató, aki már több napja önkénteskedik a tel-avivi Expo területén berendezett civilközpontban, azt mondta az MTI-nek: amikor a Hamász megtámadta Izraelt, fogalma sem volt arról, hogy mi történik. „Aztán azt hittem, hogy csak néhány terrorista hatolt be az országba, és pár óra után vége lesz az egésznek. A borzalom, a tragédia nagyságát még mindig nem fogtuk fel. Ha csak egy katonánk elesik, akkor is gyászol az egész ország. Ezeket a számokat azonban már fel sem fogjuk”.

(Kiemelt képünk illusztráció. Egy önkéntes alapvető szükségleteket tartalmazó csomagokat készít elő, hogy szétossza azokat a dél-izraeli Szderót város lakosainak, akik úgy döntöttek, hogy nem evakuálnak, 2023. október 17-én. Fotó: Thomas COEX / AFP)