Fosztogatók lopták az áldozatok pénztárcáit az indiai vonatbaleset utáni percekben

Az indiai vasútügyi miniszter szerint az elektronikus jelzőrendszer hibája okozta a tragédiát, legalább 288 ember halt meg.

2023. június 4., 08:53

Szerző:

A kelet-indiai vonatszerencsétlenséget az elektronikus jelzőrendszer hibája okozta, amely miatt egy vonat tévesen váltott vágányt - közölte vasárnap az indiai vasútügyi miniszter.

Hogy ki tette ezt, és mi az oka, az majd a vizsgálatból kiderül - mondta Asvini Vaisnav Újdelhiben egy helyi televíziós hálózatnak adott interjújában. Az áldozatok felkutatása és mentése mostanra befejeződött, jelenleg a péntek esti események pontos menetét vizsgálják.

Az egyik túlélő azt mondta, hogy aludt, és akkor ébredt fel, amikor a kocsija kisiklott. Körülbelül 10-15 ember esett rám - mondta egy indiai hírcsatornának. „Megsérült a kezem és a nyakam. Amikor kiszálltam a vonatból, láttam, hogy a végtagok szétszóródtak, egy láb itt, egy kéz ott” – idézte a Guardian a túlélő szavait. 

Korábbi laphírek szerint emberi hiba okozhatta a három vonat ütközését, amely az ország történetének egyik legsúlyosabb vasúti katasztrófája. A Coromandel Express zöld utat kapott a Kalkutta és Csennai (egykori Madrasz) közötti fővonalon, de emberi hiba miatt egy olyan vágányra terelték, ahol egy tehervonat közlekedett.

A személyvonat mintegy 130 kilométeres óránkénti sebességgel összeütközött a tehervonattal. Három kocsi ezután a szomszédos vágányra zuhant, és egy Bangalor, valamint Kalkutta között közlekedő gyorsvonat hátuljának ütközött.

A tragédia Balaszur közelében történt, legalább 288-an meghaltak és 900-an megsérültek, ez volt az elmúlt közel 30 év leghalálosabb vasúti balesete. A halálos áldozatok száma várhatóan tovább emelkedik, és elérheti a 380-at is.

A helyi lakosok, akik hallották a fékcsikorgást és a vonatok ütközésének zaját, a helyszínre siettek, és igyekeztek kirángatni az utasokat a roncsokból. Később sokan csatlakoztak a hivatalos mentőakcióhoz.

A sérültek egy része azonban arról számolt be, hogy a helyszínen fosztogatás is történt; a halottak és sérültek poggyászait, pénztárcáját és értéktárgyait vitték el azok közül sokan, akik az ütközés után nem sokkal érkeztek a helyszínre

– írta meg a Guardian. Néhány helyi felkapott párat a felügyelet nélküli táskákból, és elfutott a sötétben – mondta egy szemtanú, hozzátéve, hogy sokkoló volt látnia, amint ellopják a baleset áldozatává vált emberek értékeit.

A közeli kórházakat és egészségügyi központokat ellepték a halottak és a sebesültek, az egészségügyi személyzet pedig nehezen tudott lépést tartani az eseményekkel. Több száz helyi embert láttak sorban állni a kórházak előtt, hogy vért adjanak.

(Kép: DIBYANGSHU SARKAR / AFP)

Tegnap 21:16

Egy fegyveres két embert súlyosan megsebesített a rotterdami Erasmus Egyetemi Klinikán, az épületben tűz ütött ki, a gyanúsítottat előállították – közölte az NL Times című angol nyelvű holland napilap csütörtökön.

Tegnap 21:07

Kanadának tanulnia kell abból a botrányból, amelyet egy náci veterán ottawai parlamenti megünneplése robbantott ki, és a továbbiakban szolidárisnak kellene lennie a nácizmus elítélésére irányuló orosz kezdeményezésekkel az ENSZ-ben – jelentett ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak nyilatkozta.

Tegnap 19:46

Történelmi pillanatként értékeli, Székelyföld önrendelkezése szempontjából pedig „jelzésértékűnek” tartja a francia államfő Korzika autonómiájával kapcsolatos csütörtöki bejelentését Antal Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezető politikusa.