Az oroszok jachtokkal menekültek Dél-Koreába a mozgósítás elől
Jachtokon menekült el az oroszországi katonai mozgósítás elől több férfi egészen Dél-Koreáig, de a legtöbbjüktől megtagadták a belépést – közölte szerdán egy szöuli parlamenti képviselő.
A hadköteles korú férfiak elvándorlása az országból jelentősen megnövekedett azóta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai háború miatt mozgósítást rendelt el szeptember 21-én. A legtöbben vasúton, közúton vagy légi úton próbáltak Európába vagy a szomszédos volt szovjet tagköztársaságokba menekülni a besorozás elkerülése érdekében.
Huszonhárom férfi azonban négy jachton a Csendes-óceánon Dél-Koreáig hajózott, de a dél-koreai hatóságok közülük csak kettőnek engedélyezték a belépést – mondta An Ho Jung a parti őrségre hivatkozva. A többieket „azért nem, mert belépési céljuk nem volt egyértelmű, vagy nem voltak megfelelő úti okmányaik” – tette hozzá.
A négy hajóból kettő 15 orosszal a fedélzetén kedden elhagyta a dél-koreai kikötőket. Egy harmadik egyelőre Pohangban maradt, a negyedik pedig két emberrel a fedélzetén Thaiföld felé vette az irányt – mondta a képviselő.
Az igazságügyi minisztérium egyik tisztségviselője azt mondta: nem tud részleteket ezekről a jachton érkezőkről, de az orosz állampolgárok általában vízum nélkül léphetnek be az országba, amennyiben előzetesen megszerezték az engedélyt a dél-koreai elektronikus határrendészeti rendszeren keresztül.
(Kiemelt képünk illusztráció. A 142 méteres Nord luxusjacht, – amely állítólag Alekszej Mordashov orosz mágnás tulajdona – Vlagyivosztokban 2022. március 31-én. Fotó: Pavel KOROLYOV / AFP)