Húszmillió adós izgulhat együtt Joe Bidennel

Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága a Joe Biden által meghirdetett diákhitel-elengedés végrehajtásának felfüggesztése mellett döntött, jóváhagyva egy alsóbb szintű bírósági döntést, illetve felülbírálva egy másik bíróság határozatát.

2022. december 2., 08:59

Szerző:

A legfőbb bírói tanács csütörtökön hozott döntése ugyanakkor nyitva hagyja a lehetőséget a kormányzat számára, hogy érveljen a program jogszerűsége mellett, és erről februárban tervez meghallgatást. Joe Biden szeptemberben elnöki rendeletben intézkedett a hitelt felvett volt egyetemi hallgatók egy részének adósságelengedéséről személyenként 10, illetve 20 ezer dollár erejéig, amire a számítások szerint a 43 millió adósból 20 millió lenne jogosult. 

A döntést hat tagállam bíróságon támadta meg arra hivatkozva, hogy az megsérti a hatalmi ágak szétválasztásának elvét és szembe megy az adminisztratív eljárások szabályait meghatározó törvénnyel is, ami kimondja, hogy az egyes szövetségi szereplők milyen módon dönthetnek szabályozási kérdésekben. 

Miután az általa bejelentett programot egy alsóbb szintű bíróság felfüggesztette, Joe Biden elnök már novemberben bejelentette, hogy elnöki jogkörében meghosszabbítja a 2020. márciusa óta érvényben lévő visszafizetési moratóriumot, amely a korábbi közlése szerint december 31-én véget ért volna.

(Kiemelt képünk: Joe Biden amerikai elnök hallgatja a kritikus ásványi nyersanyag-ellátási láncok biztosításáról szóló virtuális találkozót a Fehér Ház melletti South Court Auditoriumban, Washingtonban, 2022. február 22-én. Fotó: Brendan SMIALOWSKI / AFP)

Versenyt fut az idővel Németország legismertebb nácivadásza, Thomas Will, aki abban bízik, hogy – 78 évvel a második világháború befejezése után – a jövőben is lehetőség nyílik azoknak a náci bűnösöknek az elítélésére, akiknek a bűnössége bizonyítható.