Hollandia szólt az Orbán-kormánynak, hogy álljon le a rágalomhadjárattal

2018. november 13., 17:33

Szerző:

Hétfőn a magyar jogállamiság ügye is téma volt az Eurrópai Tanács csúcstalálkozóit előkészítő Általános Ügyek Tanácsa (GAC), a tagországok külügyminisztereiből és EU-minisztereiből álló testület brüsszeli ülésén, a De Telegraaf pedig azt írja, hogy Stef Blok holland külügyminiszter szólt Takács Szabolcsnak, a Miniszterelnökség EU-s politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkárának, hogy Magyarországnak le kell állnia a rágalomhadjárattal azok ellen, akik véleményt nyilvánítanak a magyar jogállamiság helyzetéről.

– Nem támadhatnak meg olyan embereket akik nyilvános vitában vesznek részt

– hangsúlyozta a holland külügyminiszter, Judith Sargentinit említve az Orbán-kormány rágalomhadjáratának egyik áldozataként. A holland zöldpárti EP-képviselő azután került az Orbán-kormány célkeresztjébe, egy 5,9 milliárd forintból indított gyűlöletkampány plakátjaira, hogy az Európai Parlament  szeptember 12-én elfogadta a nevét viselő jelentést a jogállamiság és a demokrácia helyzetéről, Magyarország ellen pedig az Orbán-kormány politikája miatt elindult a lisszaboni szerződés 7. cikkelye szerinti eljárás. 

Ministers op Binnenhof voor wekelijkse ministerraad Stef Blok
Fotó: ANP/Bart Maat

Az Orbán-kormány nagy megdöbbenésére Sargentinit hétfőn meghallgatták a GAC ülésének a margóján, egy nem hivatalos tanácskozáson, amelyet az EU soros elnöki tisztségét betöltő Ausztria rendezett. Ezen csak néhány tagország – köztük Hollandia, Belgium, Görögország és Svédország képviseltette magát, Blok itt jelezte azt is, hogy Hollandia kiemelt jelentőséget tulajdonít a magyar ügynek, de – fűzte hozzá – az aggályait nem mindenki osztja. Takács hétfőn az Orbán-kormány ismert szólamával jött ki a GAC üléséről, azt állítva, az Orbán-kormány nem fog hátrálni, és kitart a jelenlegi bevándorláspolitikája mellett akkor is, ha a „migránspárti” brüsszeli elit ennek a feladására kényszerítené. Sargentini egyébként azt mondta, az ellene indított plakátkampány miatt nem akar Magyarországra jönni.

Ironikus, de amikor kiderült, hogy Guy Verhodstadt, az EP liberális frakciójának a vezetője indít egy kampányt Orbán Viktor ellen, az Origo elkezdett nyafogni, hogy nem így kellene üzengetni, az 1500 euró pedig másra is költhetnék az adófizetők pénzéből.