Hogy mi van?

Bolgár György
sorozata

Azt állítja Orbán Viktor
(az önkormányzati választások éjszakáján mondott győzelmi beszédében), hogy Magyarországon győzött az összefogás, az együttműködés és győzött az egység.

Ezzel szemben a tény az,
hogy többnyire a Fidesz győzött, a Fidesz pedig nem Magyarország. Annyira nem, hogy az ország választóinak majdnem 60 százaléka el sem ment szavazni és a 43 százaléknyi szavazónak körülbelül a fele adta a voksát a fideszes jelöltekre. Az ország egyötöde választási győzelemnek nagy, összefogásnak, együttműködésnek, egységnek kevés.

Azt is állítja Orbán Viktor
(a Kossuth rádióban elhangzott interjújában), hogy az önkormányzati választások után lesznek nemzeti konzultációk, és szeretné folytatni „az egyetértés politikáját.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy az egyetértés politikáját nem lehet folytatni, hiszen eddig nem létezett. A szavazók körülbelül a fele az idei választásokon egyetértett ugyan vele, a másik fele azonban nem. A NER-ben, a Nemzeti Együttműködés Rendszerében sem szerepelt eddig az egyetértés szó, bár ajánlatos volt vele egyetérteni. De mivel tapasztalatból tudjuk, hogy a miniszterelnök nem véletlenül ejt el beszédeiben, nyilatkozataiban bizonyos kifejezéseket, kezdhetünk készülni a Nemzeti Egyetértés Rendszerére. Egy hangos Éljen!-nel.

Azt is állítja a miniszterelnök
(ugyanott), hogy a szakmunkásképzés becsületét vissza kell adni, „a legdolgosabb, legtehetségesebb gyerekek menjenek nyugodtan szakiskolába, onnan el tudnak majd végezni egy technikumot, onnan meg tudják csinálni az érettségit, és onnan el tudnak menni a felsőoktatásba is, mert a duális rendszer nem fog véget érni a középiskolában, hanem a felsőoktatásban is meglesz. Ez a német rendszer lényege.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy a szakmunkásképzés becsületét vissza kell ugyan adni, de a német rendszer lényege nem az, hogy a legtehetségesebb gyerekeket küldjék szakmunkásképzőbe, hanem az, hogy az iskolával párhuzamosan üzemekben is folyik szakmai oktatás (bár a gyárak ott is egyre inkább vonakodnak ettől). Az igaz, persze, hogy a szakmunkásképzőből is be lehet kerülni bizonyos főiskolákra, de az egyetemek hallgatói Németországban sem a szakmunkások közül kerülnek ki. Az meg végképp tévedés, hogy a szakmunkásképző átveszi a hagyományos középiskola, a szakmai főiskola pedig az egyetemek helyét. Még ha Orbán Viktor ezt álmodta is.

Azt állítja Szijjártó Péter
külgazdasági és külügyminiszter (a pozsonyi Új Szónak adott interjújában a keleti nyitás eredményeiről), hogy ázsiai irányban a magyar export jelentősen növekedni tudott.

Ezzel szemben a tény az,
hogy nem tudott növekedni, sőt csökkent. 2014 első hét hónapjában a magyar kivitel az ázsiai országokba az előző évihez képest több mint 10 százalékkal esett vissza. De ez még hagyján, mert már 2013-ban is kevesebb volt, mint 2012-ben vagy 2011-ben. Hogy aztán ennek ellenére hogyan lehet folyamatosan ázsiai sikerekről beszélni, azt legföljebb Szijjártó Péter tudná elmagyarázni. De ő egész biztosan.

Azt állítja Pozsgai Zsolt
író (a Magyar Hírlapban, annak kapcsán, hogy egy finn műfordító a magyar kormánnyal szembeni tiltakozásként nem volt hajlandó átvenni Budapesten a Janus Pannonius-díjat), hogy „volt már jelentősebb író is a közelmúltban, aki kedves kézfogással vette át megérdemelt jutalmát attól, akit évekig előtte lenácizott.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy „a jelentősebb író” (nevezzük egyszerűen Kertész Imrének), soha nem nácizta le Orbán Viktort. A magyar társadalmat többször is nagyon élesen bírálta, és azt írta, valamint nyilatkozta, hogy a nácizmus bukásával sem szűnt meg nálunk a totalitarizmus vagy az antiszemitizmus, az utóbbi években pedig az országban a szélsőjobboldaliak és antiszemiták váltak hangadóvá. Nem ugyanaz. Hacsak a Magyar Hírlap szerzője a hangadókat nem magával Orbánnal azonosítja.