Harmadik napja folynak a rengeteg halottal járó harcok Északkelet-Szíriában

A dzsihadisták és a kurdok között folyik a küzdelem. 

2022. január 22., 10:57

Szerző:

Szombaton már harmadik napja folytak a harcok Északkelet-Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyveresei és a kurd erők között, amelyeknek eddig több mint hetven halálos áldozata van - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat. A dzsihadisták megtámadták a Haszake városban lévő börtönt, és összecsaptak a helyi kurd biztonsági erőkkel. Az előbbiek 45, utóbbiak 28 embert veszítettek, és meghalt öt civil is - mondta Rámi Abdurrahmán, a Szíria-szerte aktivistákkal rendelkező, de angliai központú szervezet vezetője.  

A haszakei börtönben mintegy 3500 feltételezett dzsihadistát, köztük az IÁ vezető beosztású tagjait tartják fogva. Több száz őrizetesnek sikerült kiszabadulnia a börtönből, és néhány tucatnyinak sikerült elmenekülnie is, a többieket elfogták - tette hozzá Abdurrahmán.  De a küzdelem még folytatódik a börtönnél - mondta.

Ez volt az IÁ legjelentősebb támadása azóta, hogy 2019-ben az ellenük megszerveződött nemzetközi erők felszámolták kalifátusukat Szíriában és Irakban. Most már csak néhány tízezer emberük rejtőzködik az iraki-szíriai határvidéken, és hajt végre kisebb támadásokat.

(Kiemelt képünk illusztráció: Szíriai kormánykatonák járőröznek a Damaszkusztól délre fekvő Jarmúk palesztin menekülttábor közelében 2018. május 22-én Fotó: MTI/EPA | Juszef Badaui)