Hackerek akarták lenyúlni a Demokrata Párt választói adatbázisát

2018. augusztus 23., 07:32

Szerző:

Hackertámadás kísérletéről értesítette a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI) az amerikai Országos Demokrata Bizottság (DNC), a Demokrata Párt vezető szervének vezetője, Tom Perez. Amerikai sajtóértesülések szerint hackerek a párt választói adatbázisához akartak hozzáférni.

A DNC-t kedd reggel egy felhőszolgáltatást nyújtó internetszolgáltató és egy kiberbiztonsági cég arról értesítette, hogy ismeretlenek hamis login-oldal létrehozásával megpróbáltak hozzáférni a DNC felhasználóinak listájához és jelszavaihoz, ezek révén pedig a  párt adatbázisához. A Demokrata Párt közlése szerint egyelőre folyik a nyomozás, hogy kik állhatnak a hackertámadás hátterében. Az FBI nem nyilatkozott.

A párt kiberbiztonságért felelős tisztségviselője, Bob Lord szerdán a Demokrata Párt tagállami bizottsági vezetőinek chicagói tanácskozásán tájékoztatta a középszintű pártvezetőket a történtekről.

Lord a CNN hírtelevíziónak leszögezte: „Ezek a fenyegetések komolyak, és ezért fontos, hogy mindannyian együttműködjünk, ez ellen egyedül nem lehet fellépni". Hozzátette: szükségesnek látja, hogy a Trump-kormányzat az eddigieknél is agresszívabb lépéseket tegyen a választási rendszer védelmében. A kormányzat felelősségének nevezte az amerikai demokrácia megvédését.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).