Kitört a háború Izrael és a Hezbollah között

Az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap helyi idő szerint reggel 5 óra előtt megelőző támadást indított Dél-Libanonban, majd rövid időn belül a libanoni síita Hezbollah mozgalom több mint háromszázhúsz lövedéket és drónt indított Izrael északi része felé, válaszul Fuad Sukr július 30-i célzott kivégzésére Bejrútban.

2024. augusztus 25., 08:23

Szerző:

A Hezbollah közölte, hogy bosszújának ez csak az első hulláma.

Vasárnap reggelre összehívták Izraelben a biztonságpolitikai kabinetet. A hatóságok a következő két napra rendkívüli helyzetet hirdettek Izraelben Tel-Aviv környékétől északra, a hátországban – jelentette be a BBC tudósítása szerint a katonai szóvivő.

Korlátozták a gyülekezést, zárt helyeken legfeljebb háromszázan lehetnek együtt. Galileában és a Golán-fennsíkon az óvóhelyek közelében kell tartózkodni.

A katonai rádió jelentése szerint több mint száz katonai repülőgép akadályozta meg – fél órával kezdete előtt – a Hezbollah tervezett támadását, amely Izrael középső részében lévő katonai létesítmények ellen is irányult volna.

A Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet jelentése szerint Tel-Aviv térségében stratégiai létesítményekre terveztek csapást mérni, köztük a Ben Gurion repülőtérre. Biztonsági forrás szerint a Hezbollah "több ezer lövedékkel tervezte támadását végrehajtani több száz katonai és stratégiai célpont ellen". A hadsereg szerint a vadászgépek több ezer rakétaütegre mértek csapást Libanonban, és elfogták a Hezbollah Izrael felé irányuló lövedékeinek nagy részét.

„Vannak támadási terveink is, amelyeket teljes mértékben bemutatunk a politikai szintnek. Amit a politikai szint jóváhagy, azt végrehajtjuk” 

– nyilatkozták a hadsereg illetékesei. A hadsereg becslése szerint a Hezbollah jelenleg felméri a helyzetet, és megvizsgálja a vasárnap reggeli támadás eredményeit.

Jiszráel Kac külügyminiszter számos ország külügyminiszteréhez címzett levelében Izrael támogatását kérte a Hezbollahhal, Iránnal és az általuk irányított milíciákkal szemben, egyben hangsúlyozta, az izraeli hadsereg csak azután mért csapást a libanoni Hezbollahra, miután azonosította az Izrael ellen tervezett nagyszabású rakéta- és dróntámadást.

Galilea északi részén, Manot faluban eltaláltak egy lakóházat és egy baromfifarmot, amely lángra kapott és megsemmisült, a tüzet eloltották. Emberéletben nem esett kár. A Haifától északra fekvő Akkó városában repeszek könnyebben megsebesítettek egy nőt.

Regionális háborúvá fajulhat az Hezbollah-Izrael konfliktus

Az utóbbi hetekben sokan tartottak attól, hogy újabb szintre léphet az október 7-én a Hamász terrortámadása után kitört gázai háború nemzetközi eszkalációja. John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója augusztus közepén azt mondta, az Egyesült Államok értékelése szerint még azon a héten számítani lehet Irán és hozzá kapcsolódó fegyveres szervezetek részéről Izrael elleni támadásra. Kirby azt mondta, értékelésük egybeesett az izraeli várakozásokkal. Ez egyelőre nem történt meg, a jelek szerint Irán az általa támogatott Hezbollahon keresztül készült válaszcsapásra – írja a Telex.

 A történteknek két közvetlenül előzményük volt. Az első volt Izrael bejrúti merénylete: július végén egy drónról kilőtt rakétával ráomlasztottak egy házat Bejrút külvárosában Fuad Sukrra, a Hezbollah alapító generációjának tagjára, aki Haszán Naszrallah főtitkár katonai tanácsadója, egyben a szervezet taktikai fegyvereiért – köztük a rakéta- és drónkészletért – felelős parancsnoka volt. Izrael szerint közvetlenül ő volt a felelős a Golán-fennsík Izrael által elfoglalt részén 12 drúz etnikumú gyerek halálát okozó rakéta kilövéséért is. A Hezbollah akkor először azt közölte, hogy több tucat rakétát lőtt ki egy katonai támaszpontra a Golán-fennsíkon, később azonban tagadta, hogy ő lett volna a felelős.

Pár órával később Teheránban robbanás történt egy, az iráni síita rezsim egyik legfontosabb szervének számító Forradalmi Gárda vendégházként szolgáló komplexumában, méghozzá pont abban a szobában, ahol elszállásolták Iszmail Hánijét, a Hamász politikai szárnyának főtitkárát. A detonáció azonnal végzett a terrorszervezet egyik fejével, aki a júliusi iráni elnökválasztáson némi meglepetésre diadalmaskodó Maszúd Pezeskian elnök beiktatására érkezett az országba.

Több nemzetközi lap információi szerint a robbanást egy, az épületbe két hónappal korábban becsempészett szerkezet idézte elő, Irán azonban egy közelből indított rakétának tudja be a robbanást. Ugyan Izrael nem vállalta a felelősséget a merényletért, azonban az elmúlt évek gyakorlata és egyes izraeli miniszterek posztjai alapján Teherán valószínűleg joggal tartotta felelősnek a Moszadot. A Hamász egyik legfontosabb figurájának halála Irán számára kínos diplomáciai és nemzetbiztonsági helyzetet is jelent.

Maszúd Pezeskian frissen beiktatott iráni elnök azt mondta, Izrael meg fogja bánni Hánije „gyáva” meggyilkolását, Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője szerint Teherán kötelessége megbosszulni a Hamász-vezér halálát, és Izrael „rászolgált a kemény büntetésre”.

 

(Füst gomolyog a dél-libanoni Zibqin elleni izraeli légicsapás helyszínéről 2024. augusztus 25-én. Fotó: Kawnat HAJU / AFP)