G20: Az amerikai külügyminiszter óva intette Kínát a Tajvant illető egyoldalú lépésektől
Október elején a kínai légierő összesen 149 harci gépe hatolt a tajvani légtérbe.
Kínai kollégájával, Vang Jivel találkozott vasárnap Rómában a G-20 csúcstalálkozó keretében Antony Blinken amerikai külügyminiszter, aki óva intette a kínai felet az egyoldalú lépésektől, amelyek növelik a feszültséget a Tajvani-szorosban - közölte egy amerikai külügyi illetékes, írja az MTI.
A találkozót őszintének, konstruktívnak és hasznosnak nevezte a nyilatkozó, mondván Blinken nyilvánvalóvá tette az Egyesült Államok aggodalmait és hangsúlyozta, hogy Washington ellenzi a status quo minden egyoldalú megváltoztatást Peking által. Közölte a kínai féllel, hogy az Egyesült Államok felelősségteljesen akar egy erős versenyszellemű viszonyt folytatni a világ két legnagyobb gazdasága között.
Egyik célja, hogy nyílt kommunikációt folytasson Kínával és létrehozzanak egy virtuális találkozót még ebben az évben Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök között. Blinken közölte, hogy Peking minapi lépései növelték a feszültséget Tajvannal kapcsolatban, és megerősítette, hogy az Egyesült Államok folytatni akarja az egy Kína politikáját, amely elismeri ugyan Pekinget, de lehetőséget teremt informális kapcsolatokra és védelmi viszonyra Tajpejjel.
Október elején a kínai légierő összesen 149 harci gépe hatolt a tajvani légtérbe, naponta megdöntve az egyszerre a sziget légvédelmi zónájába repülő kínai harci gépek rekordját. Az akciók kezdete egybeesett a Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulásának október 1-ére eső évfordulójával. Peking a feszültségek közelmúltbeli kiéleződését részben a tajvani politikusok külföldi erőkkel folytatott "összejátszásának" tulajdonította.
Kína saját területe részeként tekint az 1949 óta saját kormányzattal rendelkező Tajvanra. Peking és Tajpej között a viszony több éves közeledés után ismét fagyossá vált az után, hogy a Caj Jing-ven tajvani elnök vezette kormányzat elutasította azt az 1992-ben elfogadott, az "egy Kína" elvét magában foglaló egyezményt, amelyet Peking a tárgyalások alapfeltételeként kezel. A kínai kormányzat azóta diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást gyakorol Tajvanra, és rendszeres hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében.
A Glasgowban vasárnap kezdődő ENSZ-klímakonferenciára utalva Blinken azt is közölte kínai kollégájával, hogy, az Egyesült Államok elvárja hazájától, hogy felelős globális nagyhatalomként a világ jóléte érdekében csökkentse üvegházhatású gázkibocsátását.
(Kiemelt képünk: Antony Blinken amerikai külügyminiszter beszél az USA vezető szerepéről a globális koronavírusos betegség (COVID-19) világjárvány elleni küzdelemben egy rendezvényen a washingtoni külügyminisztériumban 2021. április 5-én. (Fotó: ALEXANDER DRAGO / POOL / AFP)