Ferenc pápa újabb gesztusa: „Isten teremtett melegnek, és szeret téged” - mondta az egyházfő egy pap áldozatának

2018. május 21., 12:04

Szerző:

- Juan Carlos, az hogy meleg vagy, nem számít. Isten teremtett melegnek, és így szeret téged. A pápa is így szeret téged. Úgy kell boldognak lenned, ahogy vagy - mondta Ferenc pápa Juan Carlos Cruznak, egy chilei pedofil pap áldozatának. Ez az eddigi legelfogadóbb megjegyzés a homoszexualitással kapcsolatban, amit katolikus egyházfő tett – írja a The Guardian.

Cruz egyike volt azoknak, akiket egy chilei pedofil pap, Fernando Karadima zaklatott és megerőszakolt. Juan Carlos Cruz az El País spanyol napilapnak nyilatkozott a két héttel ezelőtti pápai beszélgetésről, és a múltjáról is. Arról, hogyan igyekeztek őt perverznek beállítani homoszexualitása miatt a chilei püspökök, akik azt állították, hogy hazudott az abúzusról.

Az igazság azonban felszínre került, és a most 87 éves Fernando Karadimat 2011-ben bűnösnek találta a Vatikán. A pedofil-botrányok miatt a teljes chilei püspöki kar felajánlotta lemondását pár nappal ezelőtt, és bocsánatot kértek a papok által elkövetett szexuális visszaélésekért.

Fotó: Wikipédia

Nem a mostani Ferenc pápa első megnyilvánulása, ami azt mutatja, hogy az egyházfő sokkal nyitottabb és elfogadóbb a homoszexualitással szemben, mint ami a Katolikus Egyház hivatalos álláspontja. Az egyház tanítása szerint ugyanis a homoszexualitás, és eleve a heteroszexuális házasságon kívüli szex bűn. 2013 júliusában egy riporter azt kérdezte Ferenc pápától, hogy igaz-e, hogy a Vatikánon belül létezik meleglobbi. A pápa visszakérdezett.

– Ki vagyok én, hogy ítélkezzek? – tette fel a kérdést az egyházfő.

A pápa életrajzírója, Austen Ivereigh szerint a Szentatya privát beszélgetésekben már korábban is tett hasonló megjegyzéseket, például amikor Buenos Airesben a melegközösség lelki vezetőjeként szolgált. Kijelentései azonban nem jelentenek irányváltást az egyházi tanokban. A Katolikus Egyház hivatalosan sosem nyilatkozott arról, hogy valaki miért lesz meleg. 

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.