Fellélegezhet Robert Fico

A büntetőtörvénykönyv előírásainak többrendbeli megsértésére és alapvető hiányosságokra hivatkozva megszűntette a szlovák legfelsőbb ügyészség a Robert Fico volt kormányfő és három társa ellen idén tavasszal bűnszövetkezet létrehozása és más vádakkal indított eljárást – közölte kedden a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a legfelsőbb ügyészség bejelentésére hivatkozva.

2022. november 29., 19:01

Szerző:

Robert Fico és belügyminisztere, Robert Kalinák, illetve Tibor Gaspar volt országos rendőrfőkapitány és egy negyedik személy ellen idén áprilisban indított eljárást a szlovák rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) bűnszövetkezet létrehozásának, hivatali jogkörrel való visszaélésnek és adótitok megsértésének a gyanújával.

Fico szerint ez csak politikai bosszú 

Fico az eljárást rögtön annak megindítását követően „az ellenzék ellehetetlenítését célzó politikai bosszúnak” minősítette, rámutatva: ez az eset már a negyedik, amelyben a NAKA „politikai céllal” eljárást indított ellene.

Az eljárás megszüntetésének oka a büntetőtörvénykönyv és a büntetőjogi rendtartás rendelkezéseinek többrendbeli megsértése – közölte kedden Maros Zilinka legfőbb ügyész.

„Alapvető dolgok hiányoztak, például a vádpontokban szereplő tettek elkövetésének ideje és helye” – mutatott rá a döntés okaira Jozef Kandera, az ügyben illetékes ügyész, akinek szavait a szlovák hírügynökség idézte.

Robert Fico a legfelsőbb ügyészség döntésére reagálva azt mondta: tiszteletben tartja azt. Robert Kalinák korábbi belügyminiszter reakciójában megismételte, hogy szerinte az eljárás politikai megrendelésre történt, majd azt mondta: a legfelsőbb ügyészség „nem dönthetett másképp”, hiszen az eljárás a kezdetektől fogva megszűnésre volt ítélve.

(Kiemelt kép: Robert Fico, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt vezetője sajtótájékoztatót tart Pozsonyban 2020. március 1-jén. Fico pártja 18,29 százalékkal második helyet szerzett. MTI/EPA/Martin Divisek)

17:53

Januárban 53 éves mélypontra süllyedt Amerikában a munkanélküliségi ráta. A szabadidős- és vendéglátóipar 128 000 új munkahelyet teremtett, és ezzel az összes ágazat élére állt. Jelentősen bővült még a szakmai és üzleti szolgáltatások (82 000), a kormányzati szektor (74 000) és az egészségügy (58 000).

Hatalmas rendelést adott le Norvégia a német Leopard 2A7 típusú tankokra: egyenesen 54-et vásárolna, további 18 harckocsi lehívásának opciójával. Norvégia kormánya már évekkel ezelőtt a teljes hadsereg átfogó reformja mellett döntött Oroszország agresszív akciói miatt.