Fegyveres támadás egy iskolánál Kazanyban, legalább nyolc halott

Fegyveres támadás történt kedden az oroszországi Kazany egy iskolájában, a támadásnak nyolc halálos áldozata és 21 sebesültje van. A legfrissebb adatok szerint a támadást egy 19 éves helyi fiatalember hajtotta végre, akit a biztonsági erők elfogtak.

2021. május 11., 13:35

Szerző:

Fegyveres támadást követtek el egy iskolánál kedden az oroszországi Kazanyban. Rusztam Minnyihanov tatárföldi elnök sajtószolgálata legalább nyolc halálos áldozatról és 21 sebesültről számolt be. A sebesültek között 18 gyerek és három felnőtt van. Az egyik halálos áldozat egy tanár. Korábbi hírügynökségi jelentések legalább 11 halálos áldozatról és 32 sebesültről tudtak.

A regionális egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a kórházba szállított gyermekek közül hatan rendkívül súlyos állapotban vannak.

A TASZSZ-nak a bűnüldöző szervek egy forrása elmondta: két férfi nyitott tüzet a diákokra a Volga menti nagyváros 175-ös számú iskolájában. Az egyik támadót már elfogták, róla kiderült, hogy 17 éves fiatal, de egyes források szerint 19 - írta a HVG. A fiú a támadást megelőzően fenyegető üzeneteket tett közzé a közösségi médiában. Társát állítólag lelőtték a biztonsági erői. Ugyanakkor Lilija Galimova, a tatárföldi elnök sajtószolgálatának vezetője szerint egy támadó volt, aki magányos elkövetőként, egyedül cselekedett.

A lövöldözés során a gyerekek közül többen az ablakon át menekültek, a RIA Novosti szerint ketten közülük meghaltak, mert a harmadik emeletről ugrottak le. Szemtanúk szerint az iskolában robbanás is történt.

Vlagyimir Putyin orosz elnök őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Az elnök az ügyben egyeztetett Mihail Misusztyin miniszterelnökkel, Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettessel és Jevgenyij Zinyicsev rendkívüli helyzetekért felelős miniszterrel.

A helyszínre indult Mihail Murasko egészségügyi és Szergej Kravcov oktatási miniszter a rendkívüli helyzetek minisztériumának különleges, Il-76-os típusú repülőgépével, a gép fedélzetén orvosokkal és pszichológusokkal. A támadás sebesültjeit ugyanezzel a géppel Moszkvába szállítják.
Az orosz nyomozóbizottság tömeges gyilkosság ügyében indított nyomozást.

A helyszínen jelenleg is zajlanak a vizsgálatok, a Nemzeti Terrorellenes Bizottság (NAK) tájékoztatása szerint az iskola környékén terrorellenes műveletet indítottak.

A fegyveres támadás a Volga menti nagyváros 175-ös számú iskolájában történt, a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint a támadás pillanatában több mint 700 diák tartózkodott az épületben, továbbá az iskola mintegy 70 munkatársa, köztük több mint 50 tanár.

A támadó, vagy támadók a főbejáraton keresztül sétált be az épületbe, ahol automata fegyverből tüzet nyitott. A helyszínen megtalált fegyver viselésére az elkövető néhány hete, április végén kapta meg az engedélyt.

Egy diák korábban a TASZSZ-nak elmondta, hogy a támadást megelőzően robbanás rázta meg az épületet. Egy szemtanú az orosz hírügynökségnek azt mondta, hogy gyerekek ugráltak ki az ablakokon, a támadók elől menekülve. Az orosz hírügynökség jelentése szerint az elkövetőt pszichiátriai kivizsgálásnak vetik alá. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) az elmúlt években rendszeresen beszámolt iskolák elleni támadási kísérletek meghiúsításáról.

(Kiemelt kép: Kazany, 2021. május 11. MTI/AP/Roman Krucsinyin)