Európai fegyveripar: „fel kell készülni a legrosszabb forgatókönyvekre is”

Növelni kell az európai fegyveripar kapacitását, és a kontinens védelmében fel kell készülni a legrosszabb forgatókönyvekre is – szögezte le egybehangzóan Donald Tusk lengyel és Petteri Orpo finn miniszterelnök a kétoldalú tárgyalásaikat követő közös varsói sajtóértekezleten pénteken.

2024. február 16., 15:37

Szerző:

Orpo elmondta: egyetértettek abban, hogy szükség van erős európai védelmi rendszerre, valamint a lőszergyártás növelésére is. „Amíg csak lehetséges, támogatni kell Ukrajnát” – hangsúlyozta a finn kormányfő, hozzátéve: Vlagyimir Putyin orosz elnök céljai nem változtak meg, ezért az európaiaknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk saját biztonságukért. „Azt hiszem, mi mint Oroszországhoz közel fekvő országok, pontosan tudjuk ezt” – jegyezte meg Orpo az európai fegyveripar kapcsán.

Tusk elmondta: a két ország szükségesnek látja a védelmi ipar kapacitásának bővítését. Ezen a területen egész Európának növelnie kell a kiadásokat és erőfeszítéseket - tette hozzá.

„Radikális növelésről beszélünk”

- húzta alá a lengyel kormányfő. Úgy ítélte meg, hogy Európának, ezen belül Finnországnak és Lengyelországnak „a legrosszabb forgatókönyvekre kell felkészülnie”.

Tusk elmondása szerint a tárgyalások napirendjén szerepelt az európai menedékjogi rendszer „szükséges reformja” is . A jelenlegi szabályozás nem ad választ azokra a fenyegetésekre, amelyeket Oroszország és Fehéroroszország politikája teremtett e téren” – fogalmazott.

A fenyegetések miatt csökkentek az idegenforgalmi bevételek Lengyelország és Finnország érintett határ menti térségeiben, és ezek a veszteségek közös, megoldandó problémát jelentenek – mondta Tusk. Bejelentette: Varsó és Helsinki együtt fog működni annak érdekében, hogy az Európai Unió forrásokat különítsen el az érintett határ menti régiók támogatására.

Lengyelország tovább erősíti a fehérorosz határon 2022-ben a migrációs nyomás miatt létesített, riasztórendszerrel felszerelt acélfalat, és Finnországgal, valamint a három balti országgal, Észtországgal, Lettországgal és Litvániával együtt összehangolja a határvédelmét - folytatta.

„Nem lehetnek gyenge láncszemek”

- fogalmazott Tusk.

A lengyel kormányfő bejelentette: Varsó és Helsinki a polgári védelem terén is együtt fog működni, mivel a varsói kormány e téren korszerűsítésre törekszik. Orpo elmondta: kész támogatni Lengyelországot, hiszen Finnország jól felkészült ezen a téren, tekintve, hogy átfogó polgári védelmi rendszert épített ki.

Újabb háború Európában? Oroszország erre készül a hírszerzők szerint

Ahogyan arról beszámoltunk, nem kizárt egy újabb nagy, európai háború, Oroszország legalábbis erre készül – írja egy hírszerzési jelentés alapján a Politico. Erre utal a lendületes fegyverkezés, az orosz hadsereg létszámának növelése és a Baltikum térségébe csoportosítása, valamint az a retorika, amely szerint Oroszország nem Ukrajnával van fegyveres konfliktusban, hanem az egész Nyugattal.

Oroszország egy lehetséges fegyveres konfliktusra készül a nyugati országokkal a következő évtizedben – állapította meg az Észt Külügyi Hírszerző Szolgálat kedden közzétett jelentésében.

„A Kreml felfogása szerint nemcsak az ukránok ellen harcolnak, hanem az egész Nyugattal”

– idézi Kaupo Rosin, az észt titkos szervezet vezetőjét a Politico. Rosin úgy véli, hogy bár kicsi az esélye annak, hogy Ororszország már idén támadást indít NATO-tagállamok ellen, de Európa és Észtország határainak jövőbeli biztonsága attól függ, hogy Ukrajna képes-e szövetségesi támogatással elriasztani az orosz agressziót.

(Egy lengyel Leopard harckocsi halad át egy folyón, a Lengyelország, az Egyesült Államok, Franciaország és Svédország által közösen tartott hadgyakorlaton a lengyelországi Nowogrodban 2022. május 19-én. Wojtek RADWANSKI / AFP)