EU-n belül többet kell tenni az anyanyelvhasználat és a melegek jogainak biztosításáért

Az uniós tagállamoknak többet kell tenniük az alapvető jogok védelme érdekében, gondoskodniuk kell a nemzeti kisebbségek, az LMBT-közösség és a bevándorlók jogainak érvényesüléséért – áll az EP szerdán elfogadott állásfoglalásában. Folyamatosan figyelemmel kell kísérni azt is, hogy a tagállamok tiszteletben tartják-e az alapvető uniós értékeket és a jogállamiságot – áll a szövegben, amely kritizálja, hogy egyes tagállamok a közelmúltban korlátozták az abortuszhoz való hozzáférést.

2012. december 13., 10:38

Az alapvető jogok uniós helyzetéről szóló 2010-2011. évi jelentést 308 igen, 229 nem és 48 tartózkodó szavazattal fogadta el az Európai Parlament. Mielőtt a képviselők az állampolgári jogi szakbizottság állásfoglalásáról szavaztak volna, elutasították a néppárti frakció által benyújtott alternatív szövegét, írja a

Transindex.

Az állásfoglalás szerint az uniós csatlakozási feltételek hitelességének megőrzése érdekében folyamatosan figyelemmel kell kísérni, hogy a tagállamok tiszteletben tartják-e az EU alapvető értékeit és a jogállamiságot.

„A pluralizmus, a nemek közti egyenlőség és a jogállamiság az EU alapértékei közé tartoznak. Kötelességünk, hogy megvédjük az alapvető jogokat és értékeket” – jelentette ki Monika Flašíková Beňová (szocialista, szlovák), jelentéstevő a keddi plenáris vitán.

Az EP aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy néhány tagállamban a közelmúltban korlátozták a szexuális és reproduktív egészségügyi szolgáltatáshoz való hozzáférést, különös tekintettel a biztonságos és legális abortuszra, a szexuális nevelésre és családtervezés csökkentett támogatására vonatkozóan. Az állásfoglalás ezen bekezdését 415 igen, 169 nem és 38 tartózkodó szavazattal fogadták el a képviselők.

A képviselők többsége szerint az LMBT-személyek alapvető jogai nagyobb valószínűséggel érvényesülnek, ha ők is hozzáférhetnek olyan jogintézményekhez, mint az együttélés, a bejegyzett élettársi kapcsolat vagy a házasság. Egyben üdvözlik, hogy 16 tagállamban e jogintézmények már szabadon hozzáférhetők számukra, és azt kérik a többi tagállamtól, hogy ők is vegyék fontolóra ezek megvalósítását.

Az állásfoglalás arra ösztönzi az uniós tagállamokat, hogy védjék meg a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek jogait, köztük az anyanyelv használatának jogát. Egyúttal sajnálja, hogy a roma származású polgárokkal szemben a tagállamok kollektív kiutasítási eljárásokat alkalmaztak, és a Bizottság erre bizonyos esetekben „erőtlenül reagált”.

Az állásfoglalás felszólítja a tagállamokat, hogy vezessenek be alternatívát a bevándorlók fogva tartására, és biztosítsák az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést a rendezetlen jogállású bevándorlóknak is, különösen a terhes nőknek és a gyermekeknek.

A képviselők aggodalmukat fejezik ki a gazdasági és szociális válság nyomán megjelenő nyíltan rasszista, xenofób, iszlamofób és antiszemita politikai pártok miatt. Ezért arra szólítják fel az uniós országokat, hogy indítsanak eljárást a bármely kisebbségi csoporttal szemben irányuló erőszak és gyűlöletbeszéd esetén is.

Az EP aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy romlik a médiaszabadság és médiapluralizmus helyzete az EU-ban, és elítéli, hogy egyes újságírók elé akadályokat gördítenek, amikor tüntetésekről számolnak be.

Az EP csütörtökön szavaz az EU Alapjogi Ügynöksége 2013-2017 közötti mandátumáról.

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.