EU-csúcs: Macron feloldaná a vakcinák szabadalmát, a Tanács elnöke szerint nem ez a megoldás

A portói EU-csúcs második napján a koronavírus okozta járványhelyzet áttekintése, a helyreállítás és a munkahelyteremtés a főbb témák.

2021. május 8., 14:06

Szerző:

A koronavírus elleni oltóanyagok szabadalmának felfüggesztése önmagában nem jelent megoldást a járvány visszaszorítására, azonban a vonatkozó konkrét javaslatokat az EU kész megvitatni – mondta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Portóban, az uniós szociális csúcstalálkozó második munkanapjára érkezve szombaton.

Charles Michel kiemelte: az EU továbbra is mindent megtesz a koronavírus elleni oltóanyagok gyártási kapacitásainak fokozására, valamint elosztásuk elősegítésére.

A koronavírus elleni immunitást igazoló dokumentummal, az úgynevezett zöld útlevéllel kapcsolatban azt mondta, hogy az uniós tagországoknak minél előbb, még a nyári utazások megkezdését megelőzően közös álláspontot kell kialakítaniuk erről. Hozzátette, a május végére tervezett, következő uniós csúcstalálkozó erre a kérdésre is figyelmet fordít majd.

Michel szerint a járvány leküzdése érdekében az EU elkötelezett a nemzetközi szolidaritás mellett, lehetővé tette a saját vakcina-export mechanizmusán keresztül az oltóanyagok kivitelét az Unión kívüli országokba, és partnerországait is arra biztatja, hogy könnyítsék meg ezt.

Emmanuel Macron francia államfő érkezésekor azt hangsúlyozta: fel kell oldani a koronavírus elleni vakcinák szabadalmi korlátozását.

Kijelentette, a szellemi tulajdonjog jelen esetben teljes egészében gátolja, hogy elegendő oltóanyag jusson a szegényebb országoknak. A járvány legyőzéséhez legfontosabbnak azt nevezte, hogy az angolszász országok feloldják a vonatkozó szellemi tulajdonjogi akadályokat, másodsorban pedig a gyártási kapacitás bővítését sürgette a vonatkozó technológiák megosztása révén. Véleménye szerint a kizárólag hazai felhasználás helyett gyorsítani kell a vakcinák adományozását is.

A kétnapos uniós csúcstalálkozó pénteki munkanapján tartott szociális konferenciát szombaton az uniós állam-, illetve kormányfők informális ülése követi, amelynek középpontjában a koronavírus okozta járványhelyzet áttekintése, a helyreállítás és a munkahelyteremtés szerepelnek.

Az EU-s intézmények és a tagországok vezetői végezetül Narendra Modi indiai miniszterelnökkel tanácskoznak videókonferencia keretében, és megvitatnak kül- és biztonságpolitikai kérdéseket is.

(Kiemelt kép: Résztvevők az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozóján Portóban 2021. május 7-én. A találkozó középpontjában a koronavírus okozta járványhelyzet, illetve a járvány visszaszorítását célzó intézkedések áttekintése, valamint az európai szociálpolitikai menetrend meghatározása szerepel. Fotó: MTI/EPA/AP | Luis Vieira)