Eltűnik a közéletből az osztrákok „csodagyereke”

Több időt szeretne tölteni a családjával.

2021. december 2., 14:46

Szerző:

Visszavonul a politikai élettől Sebastian Kurz. A korábbi osztrák kancellár csütörtökön jelentette be a döntését, arra hivatkozva, hogy több időt szeretne tölteni a családjával.

„A mai napon új fejezet kezdődik az életemben” – nyilatkozta csütörtöki sajtótájékoztatóján a volt kancellár Bécsben, írja az MTI. A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke és parlamenti képviselője még októberben mondott le a kancellári posztról, miután az osztrák ügyészi hivatal nyomozást indított ellene korrupció gyanújával.

Sebastian Kurz most a pártelnöki és a frakcióvezetői posztjáról is lemondott. A 35 éves, korábbi kormányfő 2017 óta volt a Néppárt elnöke. A „csodagyerekként” is emlegetett politikus 2017 decembere és 2019 májusa között, majd 2020 januárjától 2021 októberéig töltötte be az osztrák kancellári posztot.

(Kiemelt kép: MTI/EPA/Christian Bruna)