Élő adásban gyújtotta fel volt feleségét

A Lhamo néven ismert tibeti vlogger éppen élőzött, amikor egyszer csak megjelent mögötte volt férje, lelocsolta benzinnel és meggyújtotta. A férfit kivégezték a kínai hatóságok. 

2022. július 24., 08:32

Szerző:

A kínai hatóságok kivégezték szombaton azt a férfit, aki élve felgyújtotta volt feleségét, egy ismert influenszert, miközben a nő éppen egy élő videót közvetített közösségi oldalán – jelentette a nemzetközi sajtó. Tang Lút 2021 októberében ítélték halálra az egy évvel korábban elkövetett gyilkosságért – írja az rtl.hu.

Az áldozat, a csak Lhamo néven ismert harmincéves tibeti nő éppen saját magáról készített egy élő videót 2020 szeptemberében az apja otthonában, amikor egy férfi jelent meg mögötte, leöntötte benzinnel, majd felgyújtotta. A kétgyermekes anyuka a testének 90 százalékán szenvedett égési sérüléseket, és két héttel később halt bele sérüléseibe.

A hatóságok nem sokkal később letartóztatták a nő volt férjét a gyilkosság miatt. Lhamo három hónnappal korábban vált el férjétől, aki a helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint rendszeresen bántalmazta. A férfit egy évvel később bűnösnek találta gyilkosság vádjában egy bíróság, majd halálra ítélték, mert az általa elkövetett bűn „különösen kegyetlen” volt, és rossz hatással volt a társadalomra.

A gyilkosság óriási felháborodást váltott ki Kínában, vitát gerjesztve a közösségi oldalakon a családon belüli erőszakról. Megölése után ugyanis kiderült, hogy a nő jelezte a rendőrségen, hogy férje bántalmazza, de közölték vele, hogy ez családi ügy, és nem foglalkoznak vele.

Kínában csak 2016-ban hoztak törvényt a házasságon belüli erőszakról, de az különösen a vidéki területeken továbbra is elterjedtnek számít.

(Kiemelt képünk: Lhamo élő közvetítés közben 2021. április 2-án Tibetben. Fotó: Xinhua/Sun Ruibo/AFP)